@_vvega_ (Schelhammer László)

@_vvega_ (Schelhammer László)

Balaton-parti srác, Fonyódon él a szüleivel, a testvérével és az apai nagyapjával. Társaságkedvelő, imád új emberekkel megismerkedni off- és online is, dolgozni, élni, szórakozni… Mindent jobban szeret egy egység részeként csapatban, mint elvonulva, magában töprengve. A teniszt tartja a világ legjobb sportjának és őrült módon rajong a filmekért. Twitternevét is a Ponyvaregényből, Vincent Vegától kölcsönözte.


Túlságosan is nyílt és hirtelen megnyíló, hangos, mindenkihez odamenő, őszinte személyiség vagyok, sosem okozott gondot barátságokat kötni vagy ismerkedni. Ez szerencsére nem jelenti azt, hogy félnék az egyedülléttől, sőt igénylem is. Nem nagyon szoktam unatkozni például, mindig találok valamit, amivel elmolyolhatok, vagy drámai lemaradásomat pótolom könyvek terén, zenét hallgatok, filmet-sorozatot nézek. Úgy vagyok vele, hogy ha magamat nem tudnám szórakoztatni, akkor hogy várhatnám el más emberektől, hogy érdekeljem őket vagy meg akarjanak ismerni?

Önbizalmam mindig is volt, néha talán túl sok is, persze ebből is, mint minden másból, ami tőlem jön, rengeteg a hülyéskedés. Az önbizalmat valószínűleg annak köszönhetem, hogy gyerekkoromban rengeteget foglalkoztak velem. Rendíthetetlenül hiszem, hogy nekem jutottak a világ legjobb szülei és testvére. Hihetetlen nyugalmat ad az a tudat, hogy van a világon 3 ember, akiknek mindegy, hogy mit csináltam vagy mit rontottam el, fenntartások nélkül ott állnak mögöttem és szeretnek.

Mesélj a világ legjobb szülőiről. Mitől azok?

Röviden összefoglalva attól, hogy az én és a testvérem születésétől fogva még a legkisebb döntéseikben is az volt a prioritás, hogy nekünk mi a legjobb, és több mint 20 éve erőn felül teljesítenek, hogy nekünk mindenünk meglegyen. És ezt nagyon nem csak az anyagiakra értem. Amikor anyukám várandós volt velem, leültek apuval, és megbeszélték, hogy vállaljon-e egy második állást. Aztán arra jutottak, hogy fontosabb a márkás ruháknál és trendi játékoknál az, hogy minél több időt töltsenek velünk együtt. Ez különösen azért nagy szó, mert főleg apukámat nem így nevelték, nem volt biztosítva számára a támogató közeg, sőt, talán még az érdeklődés sem, hogy épp mi van vele, merre alakulnak a dolgai. Mindent magától és a barátaival tanult meg, kezdve a biciklizéstől egészen a szörfig. Szerintem nagyon kevés ember tudja megvalósítani, hogy ilyen radikálisan jó irányban térjen el szülőként a gyerekként tapasztalt példától. Mert aztán az hihetetlen, amit tőlük kaptunk.

Anyukám tanárnő, szóval nyáron ráért, egész szünetben strandoltunk, kirándultunk, tábortüzeztünk… Biciklizni, úszni, focizni, teniszezni, kajakozni, mindent az apukámtól tanultam. Anyu rendszeresen 2-3 félét főzött, hogy mindenkinek a kedvére tegyen, meséket olvasott lefekvés előtt felváltva a testvérem és az én ágyamon ülve, amíg még egy szobában aludtunk. Tehát csupa pozitív emlékem van a kisgyermekkoromból.

Később apukám adta kezembe a Gyűrűk Ura könyveket, aztán még rengeteg fantasyt és sci-fit (nagy rajongó ő is, halomban állnak fent a padláson a régi Galaktikák), de ő ültetett le a Csillagok háborúja vagy a Volt egyszer egy vadnyugat elé is. Anyukám pedig a 12 dühös embert vagy Hitchcockot mutatta be, meg úgy egyáltalán a régi Hollywoodot, amit máig nagyon kedvelek. Még arra is képesek voltak, hogy amikor a 2000-es évek elején a Harry Potter és Gyűrű filmek mentek a magyar mozikban, hétvégén hajnalban vonatra ültek velünk, és elvittek a Fonyódhoz legközelebb eső moziba, Kaposvárra megnézni a filmeket.

Amit pedig folyamatosan éreztem (néha persze nyűgnek meg csesztetésnek), hogy tanulni kell, főleg a nyelveket, nem lehet félvállról venni a sulit. Erre mondjuk így visszanézve szükségem is volt, mert alapvetően lusta vagyok, és szerénykedés nélkül mondhatom, hogy az általános iskola nem jelentett túlzott kihívást (alsóban végig kitűnő voltam, felsőben már csak jeles :D). Szóval kellett ez a lökdösős követelmény rendszer, amit felém állítottak, mert különben lehet, hogy túlságosan ellazáztam volna a dolgokat, és most mondjuk nem a PTE-n tanulnék. Sokat beszélgettünk róla, hogy merre kéne tovább menni, de konkrét dolgokban mindig én döntöttem, és el is fogadták azt.

Amiért még elképesztően tisztelem őket, és amit sose tudok nekik viszonozni, hogy emellett a törődés és szeretet mellett anyagiakban sem szenvedtünk sose hiányt. Nem voltunk jómódúak (mindketten egyértelműen a rendszerváltás vesztesei a szakmájukból adódóan, persze legalább van munkájuk), de mindenem megvolt, ami kellett. És ez a részükről bizony sokszor sok mindenről való lemondással járt, amit így visszanézve látok csak igazán. Gyerekként viszont semmi sem látszott ebből, sőt, talán veszekedésükre is alig-alig emlékszem.

A sulidat milyennek látod? Jó döntés volt marketing szakra menni? Értékes és hasznos a tudásanyag, amit átadnak?

Több tárgyat tartok értelmetlennek vagy nagyrészt elhibázottnak, mint amennyit nem. Most már a bolognás mesterképzésben tanulok, és azt vártam, hogy itt sokkal gyakorlatiasabb lesz a szemlélet és specifikusabb az átadott tudásanyag, de ez eddig csak kis részben valósult meg. Úgy vélem, hogy túlságosan oktató központú ez az egész, sok lehetőség nyílik számukra a kurzusok elalibizésére (nyilván te is ellóghatod, félvállról veheted a dolgokat, de akkor az a te döntésed és neked kell majd viselned a következményeit is), amikkel persze sosem azok a professzorok élnek, akiknek a legtöbb tapasztalatuk és tényleges tudásuk van. Ezen felül még itt is tömegképzésről beszélhetünk, ahol nem jut elegendő tér és idő az egyéni munkának, az önálló projekteknek, amit én kifejezetten hiányolok. Szóval valamilyen szinten csalódásnak élem meg jelenleg, remélem, a hátralevő három félév alatt majd változik ez. A várost viszont egy pillanatra sem bántam meg, imádom Pécset és azt, hogy mennyire diákváros, össze sem lehet hasonlítani a belváros egy átlag hétköznap délutánját egy hétvégivel. Ennek kicsit ellentmondva mostanában többször is olyan érzésem volt, hogy rutinszerűvé vált itt nagyon sok minden, komolyan gondolkozom rajta, hogy akár már ősztől átjelentkezzek egy pesti egyetemre, vagy elmenjek Erasmusra.

Szerinted ma egy fiatal egyetemista mennyire tervezhet előre? Neked például kirajzolódott már valami konkrét a jövőddel kapcsolatban?

Hát nálam biztos, hogy többet meg konkrétabbat tervezhet :D Sose voltam az a tervezős vagy elgondolkodós fajta, de megértem, ha valakik biztonságban, jobban érzik magukat tőle, hogy ha látnak maguk előtt egy elképzelt vagy kialakított pályát, amit mondjuk nagy valószínűséggel közel sem úgy fognak bejárni, mint ahogy azt kigondolták. Én az olyan dolgokon kívül, amiket muszáj jó előre lefoglalni vagy eldönteni, nem igazán tervezem meg az életem, az nem az én teám. Inkább csak sodródom az árral, eddig bejött.

Hogy állsz a lányokkal? Van barátnőd?

Imádom őket. Lányok vannak, barátnőm nincs. Nagyon könnyen tetszik meg valaki, szerelmes viszont egészen nehezen leszek, illetve sok dolgot kevéssé tolerálok, szóval jelenleg jó ez így. Persze mindenki igazi társra vágyik, én sem vagyok kivétel, de csak azért nem leszek valakivel, hogy ne legyek egyedül. Talán @rip911 írta Valentin-nap környékén, hogy ha nincs ló, nem jó a szamár sem. Ezzel tökéletesen egyetértek, plusz fiatal vagyok, nem sietek sehova, kivárom. Az oda vezető utat pedig próbálom annyira élvezni, amennyire csak lehet.

Tegnap este megnéztem a kedvenc filmedet, a Dazed and Confused-t. Mi fogott meg ennyire ebben a ’76-ban játszódó tinisztoriban?

Kapásból lehetne akár 50 filmet is mondani, ami jobb, mint a Dazed and Confused, de az ember kedvenc filmje szinte sosem egyenlő a legjobb filmmel, amit valaha látott. Ami engem megfogott benne, az a hangulat, ami az első pillanattól kezdve sugárzik belőle. A hihetetlen lazaság és könnyűség, annyira feelgood film, hogy amikor először láttam, talán még 15 perccel a vége után sem tudtam lehegeszteni a mosolyt az arcomról. Ezek mellett nagyon kedvelem Richard Linklater stílusát és dialógusait, ebben a filmben is számtalan idézhető egysoros van. Plusz az egyik kedvenc alműfajom aranykorának talán utolsó nagy filmje. Imádom a ’80-as évek tinivígjátékait, különösen a John Hughes által forgatottakat, és nagyon sajnálom, hogy ma már nem készülnek ilyen filmek. Ha egy lakatlan szigetre kellene pár filmet vinnem, akkor az említetten kívül biztosan köztük lenne a Breakfast Club, a Ferris Bueller’s Day Off, a Risky Business, a Say Anything… vagy a Pump Up The Volume.

Kicsit visszakanyarodva általánosságban is mondhatjuk, hogy szeretem a párbeszédekre épülő alkotásokat. A tinivígjátékokon, klasszikus filmeken és westerneken kívül a horrorokat szeretem még igazán, ami mondjuk biztosan nem a családból jött, de a tesómat már rájuk neveltem :D Sokan nem szeretik vagy ódzkodnak a horrortól, pedig nincs még egy műfaj, ami gazdagabb vagy sokszínűbb lenne nála, illetve sokszor nagyon gyorsan és pontosan reagálja le a társadalmi változásokat is, kritikát gyakorol azokon. Valamint egy tehetséges kezdőfilmes nem találhat más olyan kategóriát, ahol az abszolút olcsóság mellett ennyire szabadon kiélhetné a kreativitását.

Milyen közegben, milyen társaságban szeretsz filmet nézni? Neked milyen az igazi mozihangulat?

Mindig, minden körülmények között szeretek filmeket nézni :D Imádom a mozit, ha tehetném, minden filmet ott néznék, mert utánozhatatlan és bármilyen otthoni házimozi rendszerrel utolérhetetlen élményt és hangulatot ad. Ez persze sajnos nem áll módomban, szóval általában azokat a filmeket nézem moziban, amelyek látványból nyújtanak plusz minőséget, habár az egyik legnagyobb mozi élményem a Vérző olaj volt egy kis művész moziban.

A többi meg nagyon változó, az egyetlen biztos pont a chips – a sós-fűszeres cuccok az én cigarettám. Vígjátékokat, akciófilmeket és kaszabolós/véres horrorokat például nagy társaságban szeretek nézni, azok úgy sokkal szórakoztatóbbak. Romantikus filmeket kettesben, csak én és a kedvenc Coelho-idézetes emlékkönyvem. Régi klasszikusokat, westerneket és drámákat viszont inkább egyedül szoktam, ezeknél a kategóriáknál valahogy jobban át tudom adni magam a filmnek, ha nem kell semmi és senki másra figyelnem. Illetve a félelemre építő horrorfilmeket szerintem kötelező egyedül végigrettegni, mert ha vannak még melletted, akkor ösztönösen is igyekeztek majd csökkenteni a feszültséget, és valaki benyög egy hülyeséget, vagy elkezd poénkodni, amivel meggyilkolja a hatást és az atmoszférát (ajánlom mindenkinek a The Innocents című 1961-es filmet, tényleg egyedül, éjfél után, minden idők messze legfélelmetesebb alkotása). Az előzőek alól egy kivétel van, mégpedig a randi ;D

Ha ennyire szereted a filmeket, nem tervezted, hogy a filmszakmában tanuljál/dolgozzál?

Amikor még ennél is fiatalabb voltam, akkor persze felmerült, gondolkoztam rajta, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nincs meg a kellő tehetségem hozzá. Másrészről sok filmszakos ismerősöm van, és a magyar filmszakmában dolgozni elég nehéz kenyérnek, valamint nem is túl kifizetődőnek tűnik. Úgy gondolom, ebben a kérdésben mindenféle szempontból helyesen döntöttem, pont jó ez így, hogy megmaradt örök hobbinak.

Beszéljünk a Twitterről. Szerinted 140 karakterekben át tudod adni a személyiségedet? Szóval mi, akik követünk, ismerünk is valamennyire?

A Twitter az egyik legjobb dolog az egész interwebzen. Rengeteg értékes embert ismertem meg általa, nagyrészt olyanokat, akik amúgy szinte biztosan kimaradtak volna az életemből. Amennyire én látom, a többség számára azonban még mindig mordori sötétség övezi, tízből kilenc nemtwitteresnek nagyjából olyan szinten van az álláspontja, hogy “de mi értelme ennek, kiírogatni, hogy elmegyek wc-re, aztán meg, hogy visszajöttem a wc-ről?” szóval én már fel is adtam a magyarázgatást és a győzködést. Számunkra viszont, akik rendszeresen twittelünk, amellett, hogy valamilyen formában persze az előbb említett funkció is jelen van, ez már jóval több. Szeretem azt hinni (és igazából rendre bizonyítva is látom), hogy kisebb-nagyobb közösségek alakultak ki, amikben nyilván megismerték és valamennyire be is lájkolták egymást a résztvevők. Szerintem egész jó képet lehet kapni a twittek alapján arról, hogy ki milyen is lehet, főleg ha hónapos-éves távlatokban nézem, mert egyszerűen majdnem minden téma szóba kerül, sok időt töltünk “együtt”. Mondjuk én kifejezetten a sokat twittelő, beszélgetős (nem csetelős!) arcokat kedvelem, nem nagyon követek másfajta profilokat. Talán ennek is köszönhető, de én még sosem csalódtam a személyes találkozások alkalmával, mindenkitől azt, vagy csak többet kaptam, mint amire számítottam (#napicoelho).

Engem meg főleg, hátperszehogy, meg lehet ismerni. Egy józan határon belül mindenről megmondom a véleményem, sőt, szeretem megmondani a véleményem, amire a nagyobb közösségeket tekintve, az egyetem után talán ez az egyik legmegfelelőbb helyszín. Azzal egy időben, hogy sokakhoz hasonlóan szinte folyton hülyéskedek és szórakozok, komoly témákról is szívesen beszélgetek, de azt már nagyon meg kell válogatni, hogy kivel. Sajnos sokan nem tudnak elvonatkoztatni önmaguktól, és mondjuk vallási vagy politikai témák kapcsán személyes sértésnek veszik a másik eltérő véleményét. Pedig fontos lenne, hogy mindenről tudjunk beszélni egymással. Kicsit másfelé evezve ennek az országnak szerintem ez a jelenlegi legnagyobb problémája, hogy nincs értelmes, nyílt párbeszéd a kulcsfontosságú kérdésekről, nincs elfogadás, megértés és egy közös álláspontra törekvés. Ami pedig a legszomorúbb, hogy nagyon úgy tűnik, nem is lesz a közeljövőben sem.

 

NETES HETES

1. Melyik oldalt nyitod meg reggel elsőként?

index.hu

2. Melyik honlapot zártad be legutóbb?

CooSpace

3. Mit vettél utoljára a neten?

Végre nálunk is megjelent DVD-n az egyik kedvenc filmem, a Meglógtam a Ferrarival, kötelező volt.

4. Miért regisztráltál a Twitterre?

Nem is emlékszem pontosan, talán az egyik blogger társam ajánlotta, hogy nekem biztosan tetszene. Igaza volt, függő lettem.

5. Utoljára miért unfollow-ztál?

Nagyon régóta nem írt már semmit.

6A following listád utolsó emberét miért kezdted el követni?

@Sebianeten-t kezdtem el követni az újra regisztrálása után.

7. Melyik a kedvenc Twitter kliensed?

Yamm-celeb vagyok ;D

Ki legyen a következő?

@zencsaj, mert ő az egyik kedvencem, de még egyik twittertalin sem tudtam hosszabban beszélgetni vele.





Featuring Recent Posts Wordpress Widget development by YD