@planetdamage (Bari Máriusz)

@planetdamage / THE DOSE magazine / planetdamage.com

Ikrekben született ikrek aszcendenssel, de jobban bízik a megérzéseiben és az emberismeretében, mint az asztrológiában. A legjobb korban van: biológiailag harmincegy, külsőre valahol tizenhat és huszonöt között, szívében örök húsz.

Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról, hogy legyen valami képünk arról, honnan jössz.

Debrecen, bölcsészcsalád, jó és nyugis neveltetés meg felnövés, hatévesen Pestre költözés. Általános ötödikben kap el az MTV meg a Sky Channel elemi Hiroshima-erejű rajzfilmlökettel – ez az Aeon Flux, Inhumanoids meg a többi – meg a sci-fivel, amibe azóta is bele vagyok bolondulva. Háromévesen már írok-olvasok, hatévesen angolul tanítanak, össze-vissza olvasok mindent, ami a házban van, kezdem megszeretni a zenét, életem legjobb és egyetlen drogját a kávén kívül.

Hatodikban jön a Front 242, Jean-Michel Jarre meg a Kraftwerk, Presser egyetlen jó lemezével, a Győri Balettnek legyártott Electromantic-kal együtt. Már a suliban képregényt rajzolunk, számítógépet szeretnék, de csak később kapom meg, viszont már veszem a magazinokat. A Commodore Világ első számában ajánlják a Neurománcot, amiben van jövőkép eladható meg megvehető testrészekkel meg fejbe csatolható cybertérrel. Nyolcadikban megjelenik a könyv magyarul. Megveszem, és ott, az Arany János utcai metrómegállóban megváltozik az életem egyik pillanatról a másikra, ahogy magamhoz szorítom a könyvet, a fordítójával évek múltán barátkozom össze és beszélgetünk hosszasan…

Szóval gyerekkor: kicsi vagyok, csendes és egészen introvertált, viszont zabálom az információt, ahogy csak lehet. Kiállításokra visznek hétvégenként, hogy lássam a világot magam körül, internet még nincsen, az ingereket máshogyan kapom. Jön a Németh László Gimnázium, nagyon jó négy évvel, ott ismerek meg rengeteg jófej embert, ott csap meg az első barátnő, az első viszonzatlan szerelem, az első sikerélmény, az első rivalizálás, az első felnövés, az első szociális sikerélmény. Ravepartit szervezek és majdnem kitiltanak miatta, de kétszázan tombolunk az aulában. Rendszeresen kihagyom negyedikben az utolsó órákat, mert helyette inkább a Soros Alapítványhoz megyek a Pararádióba, ezt a mai napig nem bánom. Másodikban a Megadeth Dawn Patrolja miatt elkezdek metált hallgatni és ez sok éven keresztül tartja magát (miközben a családom aktívan próbálja belém csepegtetni az avantgarde és kísérleti zene iránti szeretetet). Eközben már fut itthon a rave meg a hardcoretechno-mánia és abban is két kézzel úszom. Az országban már egy-két helyen van internet, a Duna Plaza netkávézójában netezek először, mintha könyvtárban vehetnék le bármit ronda, szemüveges, barátságtalan nők nélkül, több pornóval.

Miért keveredik nálad ilyen erősen az angol és a magyar nyelv?

Magyarul jobban írok, angolul meg könnyebben beszélek. Zavar, hogy nem tudom közel azonos szinten művelni a kettőt, próbálok fejlődni meg gyakorolni, ahogy csak lehet. Másfelől nemcsak itthonra nyitok, hanem az angol nyelvterületek felé is. Főleg azóta, hogy megcsináltam a Dose magazint. Onnantól kezdve annyi külföldi érdeklődő volt, hogy ésszerűbbnek tűnt két nyelven írni.

Jelenleg melyik olvasóbázisod nagyobb?

Megnéztem most egy évre visszamenőleg, kb 20-25% magyar olvasóm van, egészen szépen elhúztak az angolok.

Mi az oka annak, hogy jobban beszélsz angolul?

Hmmm, talán azért, mert az angol kultúrkörre jobban figyeltem gimi óta, többet olvastam angolul, mint magyarul, csomó nyelvórára jártam és rengeteg olyan fordulatot meg finomságot és főként rutint tanultam, amivel valahogy jobban lehetett gördülékenyen beszélni. Meg nagyon hiszek abban, hogy ugyan minden nyelv jó a kommunikációra, egyes nyelvek sokkal jobban adják magukat egyes helyzetekhez meg gondolatokhoz. És az angol nagyon is adja magát.

Gondolom, az IBS-en ez előny. Mit tanítasz?

“Practical Cultural Studies in Marketing” címszó alatt internetes trendeket, online marketinget, jövőkutatást-jövőnézést meg folyamatosan awareness checkeket kell dobniuk, hogy rájöjjenek, mi van körülöttük a világban. Szemináriumnak lett meghirdetve, aztán előadás lett belőle, annyian jelentkeztek rá. Izgalmas meg új élmény, amikor szűrve kell nekik átadni úgy a színes-szagos-izgalmas tartalmat, hogy érdekes is marad, de vizsgaanyagnak is vissza kell majd kérni. A sci-fit nem bírják annyira a végzősök, viszont a nemek közti különbséget, a közösségi hálózatokon belüli szokásrendszereket nagyon. Meg az egész tanszék egészen izgalmasnak tartja ezt az órát. Meglátjuk, mivé nőheti ez ki magát. Egy könyvanyag már az órarend megírásakor kialakult, csak idő kéne, hogy meg is születhessen az a párszáz oldal. Idő, idő sosincs :)

Mi az, hogy egy jövőkutató nem tudja, mivé növi ki magát? :) Mi a bajuk a sci-fi-vel?

Hahahaha :) Pontosan megvan a fejemben, hogy az IBS-en belül mit akarok ezzel az egésszel kezdeni, de inkább kivárom a megfelelő időt a megfelelő erejű csapáshoz. Már attól szemöldökök emelkednek, hogy azt mondom, rengeteg manapság leadott tananyag felesleges, egy keresésből megvan a neten, teljesen mást kellene csinálni.

Ami a sci-fit illeti, azt mondták, hogy hát az túlságosan nélkülözi a valóságalapot, semmit nem ad az életükhöz és semmi komolyság nincsen benne. Azért meglepődtek, amikor mondtam nekik, hogy mérsékelten ugyan, de gyógyítható a vakság, van internet a Marsra meg gyakorlatilag külön alternatív városoknak tekinthető adatrétegek vannak körülöttünk, bla bla bla… ilyenkor azért elkezd csilingelni a fejükben valami. De kell még dolgozni velük, hogy rájöjjenek, a sci-fi is csak a jelenről szól.

Kisiskolásokkal nem lenne gond, ők még tovább látnak, nagyobb szeletet érzékelnek a valóságból. Szerinted min és mikor úszik el ez a dolog?

Lehet, hogy csak egy szárazabb gondolkodású csoportba futottam bele, nem mernék 30-40 ember alapján egy teljes korosztályra általánosítani. Annak az okait, hogy valaki kevésbé szereti az előrenéző, szabad asszociációkon alapuló kreatívabb dolgokat, valahol a családi háttérben meg a keservesen elbaszott iskolai oktatásban látom. A bolygón úgy tűnik, mindenhol az eredményre és a pontos megoldásra törekednek, sehol nem látják azokat a leckéket és előnyöket, amiket egy bukásból vagy egy hibából lehet tanulni. Nem idealizálom a hibákat, de minden bukásban látok 50 százalék előnyt, és ezt egy iskolában sem tanítják. Meg tanítás közben ezt egész érdekes a saját bőrömön megtapasztalni, hogy gyakorlatilag a tananyag nagy része fent van a neten, a tanárok dolga lassan átmegy showmanségbe. Inkább az lehetne a fontos, hogy motiválni tudják azokat a diákokat, akikben amúgy is nagy az affinitás az egyes témák iránt. Persze, ez a tanrend nem az információs társadalom mellé lett kidolgozva és egy új “legyen minden tanár stand-up comedian” is addig működne, amíg van net meg áram. Enélkül kénytelenek lennénk a tényleges, túléléshez szükséges reál tudást újra könyvekből meg tanároktól elsajátítani.

Az iskolai oktatást globálisan elrontottnak látod vagy a magyar oktatási rendszerről beszélsz?

Globálisan elrontottnak tartom, sok dologban bólintok rá Sir Ken Robinson véleményére a jelenlegi helyzetről.

Ken Robinson előadásai nagyon inspirálóak, szerepe vitathatatlan az oktatási rendszer átalakulása kapcsán, ugyanakkor kritikusai a “hogyan?”-t hiányolják az egyébként előremutató elképzeléseiből. Neked lenne ötleted erre?

Ami a hogyant illeti: tavaly dolgoztam egy cikken a kézírás eltűnésével kapcsolatban. A meló közben úgy tűnt, hogy az oktatási rendszer átalakulása egyáltalán nem a NAT oldaláról történhetne meg, hanem az egyes iskolák tantestületén keresztül, az egyéni, intézményen belüli tanrend módosításával. A felületi feszültséget megtörni viszont iszonyatosan nehéz. Jó, gyakorlatias ötletek kellenek. Összefutottam például a nagy cyberfeminista Anne Balsamoval egy maastrichti jövőoktatási konferencián, aki azt mesélte el, hogy a UCLA kísérleti oktatási óráin van egy Google-felelős az órán, mindig más. Beültetik az illetőt egy gép elé, a tanár mondja a tananyagot, a felelős meg vele szimultán keresi a kulcsszavakkal kapcsolatos legjobb anyagokat a hálón és dobja ki egy óriásprojektorra a tanár háta mögé. Mindeközben egy backchannel is ki van építve, ahol a diákok a tanár “háta mögött” tudnak beszélgetni a tananyagról meg az azzal kapcsolatosan felmerülő ötletekről. Az első két hétben nyilván mindenki káromkodik meg pornót linkel, aztán eltűnik a felesleges zaj és akkor jön el azoknak az ideje, akik tanulni szeretnének. Sok ilyen ötlettel meg józan paraszti ésszel egészen újszerű, talán még jobban is motiváló oktatási rendszert lehetne felhúzni.

Jövőkutatóként a közelebbi vagy a távolabbi jövő érdekel inkább?

Jó kérdés :) Az összes jövőkutató olyan időtávra lövi be a mindent megváltoztató technológiai újdonságokat, amiket még pont meg tudnak élni. A szingularitástól a szexandroidokig minden 2030 és 2050 közé van belőve, Ian Neild is egészen hasonló beláthatósággal dolgozik a British Telecomnak gyártott Technology Timeline-ban. Én ugyan hiszek a laboratóriumi hibákból születő óriási áttörésekben, de sajnos abban is, hogy a piaci és politikai láncolatok másodpercre pontosan tervezik előre, hogy mi mikor kerülhet ki a fogyasztók elé. A közeljövőben az érdekel, hogy a számos alternatíva közül a különféle szektorok melyik megoldásra harapnak rá, milyen irányba kígyózik a technológiai és társadalmi fejlődés (bár a társadalmi fejlődés külön dolog, effektíve semmit sem változtatott a technika az emberi természeten). A távolabbi jövőben az az érdekes, hogy teljességgel kiszámíthatatlan. A jelenben turkálni sokkal izgalmasabb.

2006-ban indítottad a Dose-t. Mi volt az eredeti célja?

Akkoriban a MySpace a zenei networking netovábbja volt. Létre akartam hozni egy olyan magazint, amiben bemutatok egy adott várost, annak az underground zenei életét meg mellette az érdekes, (vagy inkább nekem tetsző) zenészeket meg művészeket, egyfajta alternatív kölyköknek szánt Lonely Planet guide akart lenni. Csináltam egy pesti bemutatót, aztán egy tokióit meg egy londonit, aztán két és fél évre abbamaradt az egész, mert átmentem a hvg.hu-hoz melózni és a kettőt együtt nem bírtam csinálni.

Most mégis megjelent egy párizsi szám.

Igen, júliusban. Ez már fizetős az előző ingyenes számokhoz képest. A két és fél év kihagyás amúgy teljesen új helyzet elé gurított minket: teljesen másképpen kontaktolhatsz zenészekkel, máshogy terjednek a zenék, más olvasási szokások vannak, a trendek is eltolódtak, a cyberpunk annyira a jelen (bizonyos tekintetben a múlt) része, hogy ha igazán előremutató, letisztult, formabontó magazint akarunk csinálni, sokkal jobban a kollektív psziché mélyére kell menni, több időt kell tölteni coolhunting-gal (és akkor a hirdetési meg a sales része még említve sem lett, az megint egy újabb kihívás, főleg egy PDF-alapú magazin esetében). Nem egyszerű. A párizsi számmal sok munkánk volt, többen dolgoztunk már rajta, kompromisszumot is kellett kötni sokszor, cserébe letisztultabb lett, másabb, ez sok tekintetben az előnyére vált.

Kiknek szóltok?

Mindenkinek, akit érdekel az alternatív popkultúra, akit érdekelnek azok a kulturális megmozdulások, amik a fősodor mellett futnak. Miss Kittin vagy a francia techno egyik legelismertebb producere, Scan X már a mainstream felé hajol át, a parkour sem egy nonkommersz téma – sok tekintetben lazítottunk, kiszedtük a vért, a halált meg a fekete kontaktlencsés lányokat. (Az utóbbit azért sokszor sajnálom :D)

Sikerek?

Van, ami éppen épül külföld felé és nem akarom elkiabálni, babonás vagyok. Ami az elmúlt számokat illeti, több tokiói zenésznek adtunk egy nagy löketet azzal, hogy bemutattuk őket az európai közönségnek, sok zenekar meg szervező csapott le azonnal a magazinokra. Meg sikerült minőséget letenni az asztalra, csak puszta hobbiból.

Hiszek abban, hogy egy olyan korban élünk, amikor egy nagyon tág határon belül BÁRMIT el lehet érni. A zene meg a popkultúra felé egészen sokáig meg sokféleképpen lavíroztam, ebből lett az ld50.hu, amit hét évig vittem, peakidőben napi tízezer unique fölötti forgalmat generáltunk, szerveztünk mellé partikat, a közel 800 fős A38as Kollektívánk sok tekintetben örök emlék marad. Sikerült egy közösséget kialakítani, megtartani meg sok szinten nevelni is, akkortájt minden egy irányba tartott, minden projektre úgy néztem, hogy be lehet-e vonni az LD50-be, hogy nagyobb legyen. A rádiózás, a képregényírás, a Carbonbonbons-féle gót pólóbrand is így jött be a képbe, amibe Sántha Peti barátom vont be, fáj a szívem, hogy abbahagytuk.

A Dose kilépés volt ebből a mederből, teljesen más körnek. Azt is egész jónak tartom külső szemmel nézve, hogy megtanultam magamtól újságot csinálni-szerkeszteni-tördelni. Bármit meg tudok tekerni és más látószögből tudom nézni, ha két kávé után futnék neki, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy remixelem a valóságot :) Most meg kerítésenülős-energiaitalkortyolós fázis van, azt nézem, merre lehet továbbmenni és nagy dolgot csinálni. Vannak ötleteim.

Még a Nyóckerről mesélj. Főleg azt, hogy 2005 óta milyen folytatása van a sikerének.

Életem egyik legnagyobb szakmai kihívása volt a Nyócker – három forgatókönyvíró összezárva egy szobába és mindenki azt hiszi, hogy az ő poénjai a legjobbak. Akkortájt tomboltak a fejemben Stephen Chow kínai slapstick vígjátékai és ugyanazt a főmotívumot, a mindennapi csetlő-botló ember vívódásait és felemelkedését szerettem volna átültetni a Nyóckerbe is. Van pár rész, amire a mai napig büszke vagyok, végigültem egy halom vetítést a háttérből, hogy tudjam, melyik poénok ülnek a legjobban, sok közülük saját. A sikerének nem tudom, milyen folytatása van. Komolyan. A rajzfilm teljesen megosztja a közönséget – vagy nagyon tetszik vagy nagyon utálod. Nincs középút. Nem volt senki eddig, aki felhívott volna, hogy “te írtad a Nyóckert, dolgozzunk együtt”. Sajnálom, hogy a stúdió nem nyomta anno jobban a külföldi terjesztést meg a szinkront, egész sokáig elmehettünk volna vele. Ez is olyan, mint a rádiózás, nagyon, nagyon hiányzik.

És a blogod, a planetdamage.com ?

Legalább annyira hobbi, mint amennyire brandépítés, traumakezelés meg médiakísérlet – mindegyik egy kicsit. Az eddigi harmincegy évem folyamatos kísérletezésről, határnak-falnak nekiszaladásról szólt, hátha sikerült olyan korlátokat is bedönteni, amire mások azt mondják, hogy lehetetlen, ilyenből volt nem is egy. A blog pont egy ilyen kísérlet. Igaz, imádnám, ha több időm lenne írni, rengeteg ötletem van és több száz linkem félretéve, hogy majd egyszer megírom a kínai lakhatási nyomornegyedeket, azt, hogy a zene és a zajok milyen hatással vannak az emberi pszichére meg szervezetre, a kvantumelméleti alapozót meg a biopunk manifesztót meg meg meg…

NETES HETES

1. Melyik oldalt nyitod meg reggel elsőként?

Gmail és csak utána a Twitter :)

2. Melyik honlapot zártad be legutóbb?

Az Angelspit boltja, anno elkezdtünk dolgozni, aztán felgyújtottuk Berlint, elhívtuk őket koncertezni Pestre és most egészen izgalmas agymosást gyártanak.

3. Mit vettél utoljára a neten?

Coilhouset vettem, ha jól emlékszem, meglepően igényes alternatív művészeti magazin.

4. Miért regisztráltál a Twitterre?

Tetszett a megbúvó koncepció, amit még ma is kevesen látnak – ha 140 karakterben tudsz jól fogalmazni és információt közölni, bevonzod az intelligens embereket, ha nem, nem.

5. Utoljára miért unfollow-ztál?

Szeretek kevés embert követni, 300 fölött kezelhetetlenül magasra ugrik a zaj, less is more.

6A following listád utolsó emberét miért kezdted el követni?

@negativeart ? mert végre megjelent x év után Twitteren, a partyszervezést még együtt kezdtük el, a hazai koncertszervező színtér egyik legbecsületesebb, legmegbízhatóbb és legjobb fej embere áll mögötte.

7. Melyik a kedvenc Twitter kliensed?

Twicca for Android.

Ki legyen a következő?

@dismay22 – ha Twitteren vagy Facebookon beajánl valamit, 90%, hogy eltűnök benne és egy héttel később jövök vissza a valóságba ötven linknyi mélységből. Amúgy meg nagyon jó zenei ízlése van és jó zenésznek is tartom.




  • “backchannel” végül is már ma is létezik, bár óra alatt nem valsz. h a tananyagról diskurálnak a mobiljaikon. az élő gugli/wiki stb. projektor tényleg alap kéne hogy legyen mindenhol, de a külön “google-felelős” azért túlzás (és főleg költséges, amit a fizetős oskolákon kívül nem sok helyen lehetne finanszírozni). úgy köllene a tanarakat képezni, hogy képesek legyenek egyszerre ellátni az mc és a vj szerepét. :)

  • Pingback: Twitter Profilok – profilok.tw » @coffeeandcapote (Zádori Kinga)()


Featuring Recent Posts Wordpress Widget development by YD