@VagabondEx (Csala Róbert)

@VagabondEx / lusta.hu

Azt mondják róla, az átlagostól eltér a gondolkodása. Furcsa (többek szerint kifejezetten rossz) a humora, viszont gyakran jutnak eszébe olyan dolgok, amikre a környezete nem gondol. Dicsérik a novelláit, mert nehéz előre kitalálni a fordulatokat, meglepő ötletei vannak szerepjáték kalandmodul összeállításában, és a hétköznapokban is egészen más dolgokra asszociál, mint a többség. Büszke a gyerekeire, a házasságára (hogy még mindig működik), a blogjára, illetve arra, hogy Angliában dolgozik.

Régi álmom volt, hogy itt dolgozzak, szerintem kb. középiskola óta. A feleségem, Gréta pedig au-pair-ként volt kint korábban, és vágyott vissza. A cégemnél pont akkor indult egy olyan projekt, amit egy angol cég rendelt meg, és volt onsite jelenlét is. Egy darabig otthon dolgoztam rajta, aztán Grétával megbeszéltük, hogy kérjem az áthelyezésemet. Mivel akkor ő még egyetemre járt, nem jött ki velem, az volt a terv, hogy a diploma megszerzése után csatlakozik a lányunkkal, Diával, aki akkor kétéves volt. Én kéthetente repültem ki és vissza, kétlaki életmódot éltem. De ez apaként pont megfelelő kompromisszumnak bizonyult a karrier és a család között. Később aztán ezek az események vezettek életem egyik legsötétebb időszakához.

Ha már így feldobtad… milyen bugyrai voltak ennek az időszaknak?

Pokoliak ;) Talán racionalizálom kicsit a dolgot, de Grétának (aki egyébként egy nagyon okos nő) elviselhetetlen volt az, hogy minimális emberi kontaktussal él egy túl sok lehetőséget nem nyújtó vidéki kisvárosban, folyamatos kudarcok érik az álláskereséssel és gyakorlatilag nem sokkal többet tesz, minthogy a gyerekre vigyáz, ami nem kifejezetten az a tevékenység, ami különösebben megdolgoztatná az agyat. Az elégedetlenségét a legnyilvánvalóbb csatornán vezette le: rajtam. Fokozatosan elhidegültünk egymástól, mindennaposak lettek az olykor ordítozós veszekedések, többször elhangzott a válás szó, míg végül hazaköltözött Diával Budapestre, én pedig maradtam. Akkor úgy látszott, innen már nincs visszatérés. Kéthetente egy hétvégére láttuk egymást, akkor is leginkább csak Dia miatt. Elindította a válópert is, és egy tárgyaláson még meg is jelentünk.

Érdekes módon azonban egy másik folyamat is elindult közben. Sokat beszélgettünk, és bár még mindig a felszínre törtek olykor az érzelmek, sokkal hidegebb fejjel és racionálisan tudtuk megközelíteni egymás álláspontját. Mindketten visszaszoktunk a cigire, és vicces módon valahol a közös bagózások is erősítették a szálakat. Végül, még a második válóperes tárgyalás előtt úgy döntöttünk, hogy mégis megpróbáljuk újra együtt, és nem bántuk meg. Ekkor fogant Emil, ők másodszor is kiköltöztek hozzám, és most azt merem mondani, hogy megint boldogok vagyunk. Közben környezetet is váltottunk, London sokkal több lehetőséget nyújt minden téren. Ja, és amúgy nem is cigizünk már.

A legelején hogy indult a kapcsolatotok?

Egy lány barátom megpróbált összehozni a barátja (később férje) húgával. Beszélgettünk a dologról, de aztán nem lett belőle semmi. Közben én pont oda jártam szerepjátszani, ahol egy csomó másik barátom + Gréta is lakott. Csinos volt, érdekelt, hogy milyen ember, úgyhogy egy jó béna szöveggel elkértem a telefonszámát, majd elhívtam randizni. Ekkor még nem esett le, hogy ő az a bizonyos húg. Az első randink jól sikerült, rengeteget beszélgettünk, és hamar rájöttem, hogy ez a lány simán van olyan okos, mint én. Bár a legtöbb férfi fél az ilyen helyzettől, én örültem neki.

Utána lagymatagon találkozgattunk tovább, ám egyszer csak rájöttem, hogy ha nincs ott valahol (moziban, szórakozóhelyen, házibuliban), akkor hiányzik. Egyre többször találkoztunk, aztán folyton együtt voltunk valamelyikünk albérletében. Néhány hónappal később Gréta kórházba került. Nagyon fájt a hasa, rosszul volt, és az orvosoknak fogalma sem volt, hogy mi történik. Altatásban meg is vizsgálták, de ebből sem derült ki semmi. Ekkor történt azonban az, ami miatt elhatároztam, hogy meg fogom kérni a kezét: az altatásból ébredve ott volt a családja és én. Szegény még nem tudott beszélni, de ahogy meglátott, felnyögött és nyújtotta a kezét felém. Ez a mozzanat – ami azóta is nagyon élesen él bennem – győzött meg arról, hogy ő is annyira szeret engem, mint én őt. Aztán amikor néhány nappal később kiengedték a kórházból, el is mentünk gyűrűt venni. Így lett az a barát, aki először össze akart ismertetni Grétával, végül a sógornőm.

Ami pedig a betegséget illeti, elhúzódott néhány évig, erős migrénnel kísérve. Soha nem tudtuk meg, mi is az pontosan. Dia születése a hasfájásokat megoldotta, de sajnos a migrénes rohamok a mai napig nem múltak el, pedig nagyon sok dolgot kipróbáltunk ellene. Szerencsére most már némiképpen kezelhetőbbek, mint az elején voltak.

Mennyire veszed ki a részed a mindennapokban az apaságból? Az első 2 év elég húzós egy kicsivel, és nincsenek itt a nagyszülők, hogy besegítsenek, ha lemerül az elem.

Az első babánk még Budapesten született, ahol – ha nem is közvetlen közelben, de legalább a hétvégékre – voltak nagyszülők. Ez bizony jól is jött, mert Dia nagyon nehéz gyerek volt. Rengeteg éjszakázás (hajnali kettőkor elmondani a Walesi bárdokat, majd utána Az Alföldet úgy, hogy a magadhoz ölelt gyerekkel sétálsz fel-alá a lakásban, az priceless), igen fájdalmas és hosszadalmas fognövekedési időszakok, nyugtalan alvás, betegségek esetén állandó hányás (bár szerencsére igen ritkán volt beteg). Dia egymagában elég elfoglaltság volt két szülőnek, így mindenképpen ki kellett vennem a részem a gondoskodásból, akár akartam, akár nem. Én pedig akartam. Mielőtt megszületett, voltak kételyeim, hogy milyen apa leszek, de szerencsére a saját édesapámtól és a két bátyámtól is elég jó példát kaptam, így nem volt gond. Sokan nem értik, hogy az, ha valaki jó apa, nemcsak az ő kapcsolatáról szól a gyerekkel, hanem arról is, hogy neki kell megteremtenie egy kiegyensúlyozott környezetet. A gyereknevelés első évében annyival több az anyára nehezedő teher, hogy az apának mindent meg kell tennie saját lehetőségein belül ennek a csökkentésére, hiszen ez annak az egyik feltétele, hogy az anya is meg tudja őrizni önmagát. Ha pedig az anya kipihentebb, akkor a gyereknek is sokkal jobb.

Emil esetében már nem voltak kételyeim, hogy megoldom az apaságot, még akkor sem, ha most egy másik országban, más körülmények között élünk. Teljesen természetes, hogy éjszaka felveszem, ha sír. Természetes, hogy megkérdezem Grétától, átvegyem-e tőle a picit, hogy nyugodtan ehessen vagy fürödhessen. Természetes, hogy reggel főzök neki egy teát, hogy amikor felkel, már ott legyen, ne neki kelljen a törpével a kezében szenvednie a vízforralóval. Szerencsére Emillel sokkal könnyebb, mint Diával volt. Jobban alszik, nincs sok gond a fogzással, és néha hosszú percekig is képes eljátszani egy játékkal a polifomon egyedül. Mondhatnánk, hogy ez a szülői tapasztalat, de szerintem javarészt nem. A gyermek személyisége ilyen sokat jelent.

Mi a koncepciótok a gyerekek nyelvtanulása kapcsán? Milyen nyelven kommunikáltok?

Eleinte mi is próbáltuk Diát angolra tanítani, mert nagyon nem akart angolul beszélni. Aztán – ez már leginkább itt következett be – annyi angol behatás érte a pre-schoolban és a tévéből, hogy arra kezdtünk inkább odafigyelni, hogy ne felejtse/keverje a magyar nyelvet. Többnyire azt az elvet követjük, hogy azt a nyelvet használjuk, amin ő szól hozzánk, mert ezzel is segítjük a két nyelv rendes elkülönítését. Amúgy én nem hallom, de a született angolok azt mondják, van egy kis akcentusa. Ez szerintem nem a mi angoltanításunknak köszönhető, hanem sokkal inkább annak, hogy a gyerek már teljesen folyékonyan beszélt magyarul, amikor kijöttek ide. De úgy gondolom, hogy amint rendesen fog iskolába járni (épp ma kezdte) nagyon hamar levetkőzi azt a kicsi akcentusát is, ami van.

Két dolog van az angoltanulás kapcsán, amit hangoztatni szoktam. Az egyik, hogy otthon a nyelvórán 1 tanárra jut 6-15-30 tanítvány. Anyanyelvi környezetben pedig mindenki tanár, nyilván jobban megy a tanulás :) A másik, amit magamon figyeltem meg, az a raktár effekt. Képzelj el egy raktárt, ahol az egyik oldalon hordják be a ládákat, a másikon meg viszik ki őket. Ha a behordási oldalon folyamatosan nagy a sürgölődés, nincs idejük rendbe rakni a ládákat, a kimenő oldalon is lassul a munka, mert sokkal nehezebb megkeresni a következő ládát. Ez egy analógia a tanulásra. Ha folyamatosan új dolgokat tanulsz, káosz lesz a fejedben, ami megnehezíti, hogy rendesen felhasználd, amit tanultál. Hiába van ott az a rengeteg tudás a fejedben. Ám ha pihensz egyet néha – esetünkben pl. egy hétig csak magyarul beszélsz –, akkor rendeződnek a dolgok a fejedben, és hirtelen sokkal jobban megy az angol.

Milyen témákban szoktál novellákat írni?

Nincs közös vonás a novellák között. Volt olyan, amit azért kezdtem el írni, mert ki akartam próbálni, milyen hatást kelt, ha a benne szereplő minden tárgy saját személyiséggel, akarattal bír. (nagyon jót) Volt már detektív sztori álomjárókkal, a herceg vicces története a Csipkerózsikából, egy lányról, aki utazgat (mindezt egy fitying nélkül, szélhámoskodva), egy daganatos férfi története… Alapvetően vonzódom a fantasy felé, de ez sem feltétel. Az rpg.hu kapcsán egy írókörbe is bejutottam, ahol @HannaCsilla -val, azaz Kleinheincz Csilla nevű magyar írónővel bontogattuk a szárnyainkat. Neki kibomlott szép szivárványosra, én meg rájöttem, hogy nekem nincs meg a kitartásom ahhoz, hogy repüljek – azaz nem tudok úgy írni, hogy “Márpedig most írni kell.”. Anélkül pedig soha nem lesz író az ember, azt hiszem.

Szerinted miért nem vagy elég kitartó? Nincs motiváció, valami mindig eltereli a figyelmed… ?

A kitartás hiánya voltaképpen csak annak köszönhető, hogy nagyon alacsony az unalomküszöböm. Azon a ponton, ahol a megismerés/felfedezés izgalma megszűnik, a dolog a varázsát veszti, de gyakran addigra már ott az új ötlet, téma, akármi, ami új kalandokat rejt. Ugyanaz a kíváncsiság, ami arra motivál, hogy valamit mélyebben megismerjek, utána el is térít tőle, amikor másvalami lesz érdekes. Részben emiatt vagyok programozó; ez az egyetlen szakma, ami elég változatos ahhoz, hogy ne haljak bele a napi ismétlődésbe. Egy igazi programozó képes írni egy ezer soros programot, hogy ne kelljen száz sort kitöltenie egy táblázatban.

NETES HETES

1. Melyik oldalt nyitod meg reggel elsőként?

Google Reader.

2. Melyik honlapot zártad be legutóbb?

A játékterveimről szóló privát oldalamat a Google Sites-on.

3. Mit vettél utoljára a neten?

Bevásároltam a Tesco-ból.

4. Miért regisztráltál a Twitterre?

Mert trend lett belőle, és meg akartam ismerni, miért jó.

5. Utoljára miért unfollow-ztál?

Kitöröltem a követett listám 3/4-ét, mert túl sok volt a twit a telefonos klienshez.

6A following listád utolsó emberét miért kezdted el követni?

Mert véletlenül őt is töröltem a listából, pedig nem akartam. (@KTamas )

7. Melyik a kedvenc Twitter kliensed?

Yamm.hu

Ki legyen a következő?

@coffeeandcapote -t, mert ő az egyik legmisztikusabb ismerősöm, akiről megdöbbentően keveset tudok.




  • syck

    sziklak es uralkodasok ;]

  • Nagyon jo beszelgetes, koszi :)

  • Jó arc vagy :)

  • A kórházi jelenet megérintett :)
    És az utolsó mondat is totál igaz, én is ilyen vagyok – valaki ezt egyszer kreatív lustaságnak hívta :D


Featuring Recent Posts Wordpress Widget development by YD