@KEME5 (Kemecsei Szabolcs)

@KEME5

Gyerekorvosa rövid, betegségekkel teli életet jósolt neki, mert nem eszik semmilyen gyümölcsöt. Azóta is makkegészséges. Kétszer próbált tévés vetélkedőkbe bekerülni, de a személyes beszélgetéseken valahogy mindig azt érezte, nem elég extrém, nem él elég izgalmas életet. Egy kis Vas megyei faluból származik, édesanyja egyedül nevelte fel őt és három testvérét. Eredetileg brókernek készült, de úgy hozta a sors, hogy közgazdasági programozó matematikus szakon végzett. „17 évet tanultam azért, hogy soha, de soha többé ne kelljen a szántóföldön dolgoznom. Sajnos a diplomámhoz hiányzik még egy apróság: az angol nyelvvizsga.”

Többször találkoztam olyanokkal, akiknek az angol nyelv amolyan mumus féle, amiről azt hiszik, hogy sosem fogják megtanulni. Neked is ilyen érzésed van?

Hát, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor igen, sőt a világ összes nyelve amolyan mumus féle, beleértve a magyart is. Az iskolai tanulmányaimat a matek szeretetén kívül végigkísérték a botrányos helyesírásom által okozott gondok is. Ha nincs a matek, valószínűleg többször évismétlésre kényszerültem volna. A mateknak köszönhetően viszont egyik iskolában sem merték elvágni az előmenetelemet. A szakközépiskolai magyar tanárom – aki egyébéként nagyra értékelte az irodalmi művekről kialakított gondolataimat – többször ki is jelentette: „Nem foglak megbuktatni a helyesírásod miatt, még akkor sem, ha te vagy a valaha volt legrosszabb tanítványom ezen a téren, mivel túl jó vagy matekból ahhoz, hogy ezzel hátráltassam a továbbtanulásodat.”

Felvetődött, hogy pszichológus vizsgálja meg diszgráfiás vagyok-e, de sajnos pont ez a kedves magyar tanár nem járult hozzá a vizsgálathoz, mondván, annyira azért nem vagyok rossz. Mindig is nagyon sajnáltam, hogy erre nem került sor. Ez ugyanis tiszta vizet önthetett volna a pohárba. Eleve születési hibás vagyok-e vagy csak lusta? Amikor felnőtt társaságban felvetődik a téma (én bizony nem titkolom, vállalom a gyengeségeimet), mindig van legalább egy ember, aki úgy gondolja, nem létezhet, hogy valakinek magas az IQ-ja, de nem tud helyesen írni. Ezek az emberek nem hiszik el, hogy létezhetnek specifikus tanulási nehézségek.

Az tény, hogy az angolon kívül más nyelvre nem is lenne szükségem, ezért fel sem vetődött bennem, hogy trükközni próbáljak a diploma megszerzésénél. A munkámhoz is nagy szükségem lenne angol nyelvtudásra, álláskeresésnél pedig gyakorlatilag ellehetetlenít a nyelvtudás hiánya. Az évek során azért valamelyest javultam, jobban megértem a leírt vagy hallott angol szöveget, de az igazi áttörés, amely egy középfokú nyelvvizsgához vezetne, még nem következett be. Néhány éve, amikor Medgyessy Pétert, akkori miniszterelnököt láttam a neten néhány videóban, ahol gúnyolták az angol tudását, arra gondoltam, hogy hát igen, ha ilyen ütemben fejlődök, akkor 40 éves koromra elérhetek egy középvezetői szintet, ahol kb. pont így fognak nevetni a kiejtésemen.

Megnyugtatlak, hogy angol nyelvterületen kismillió akcentussal beszélik az angolt nemcsak a külföldiek, de a helyiek is. Megesik, hogy egy Dél-Angliában élő angol elsőre nem mindent ért meg egy skót szövegéből. Anyanyelvi környezetben az ilyen jellegű gátak nagyon hamar feloldódnak. Nem gondoltál még rá, hogy egy időre kiköltözz?

Nagyon szívesen dolgoznék külföldön szoftverfejlesztőként, a nyelvtudáson kívül a szükséges rugalmasságom is meglenne hozzá. De amíg egy angol nyelvű állásinterjún nem tudom magam átküzdeni, nincs esélyem rá. Ráadásul elég megfontolt és óvatos vagyok, csak úgy a vakvilágba elindulni nyuszi vagyok.

Többször írtad a Twitteren, hogy agglegény életet élsz. Gondolom, nem tudatosan választott a magány. Te hol/hogyan szoktál ismerkedni és milyen tapasztalataid vannak erről?

Hűűű, ez ám a kérdés! Elmesélhetem 1-től 99-ig az összes becsajozós élményemet? Két bátyám van, akikre azért is büszke vagyok, mert azt hiszem, mindent bevetettek, hogy megpróbáljanak igazi férfit faragni belőlem. (Hiszem, hogy el is értek némi eredményt.) Hecceltek, cikiztek, de ha kellett, akkor tanácsokkal láttak el, nagy ritkán még a legjobb ruháikba is felöltöztettek.

A csajozás mellett persze arra is megtanítottak, hogy ha már tényleg nincs más kiút csak a bunyó, akkor én üssek először és ne futamodjak meg a saját árnyékomtól. Világ életemben ellenálltam az iskolát uralmuk alatt tartó legerősebb nagyfiúknak. Bátran, merészen, váratlanul és keményen behúztam többnek is a szeme alá. (Tettem ezt annak ellenére, hogy általában az idegességtől rögtön utána sírva is fakadtam, még ha nem is ütöttek vissza.) Persze sosem ütöttem meg olyat, aki ne érdemelte volna meg, és ne lett volna velem egy súlycsoportban. Nemrég egy piszkosul jóképű „csajok kedvence” motoros srác munkatársam a következőt mondta: „Te már tényleg ököllel arcul ütöttél egy embert?” Sőt, már engem is vágtak néhányszor pofán. Hát férfi az ilyen? Na de eltértem a tárgytól, ez csak úgy felötlött bennem, mint emlék. Bocs, a kitérőért.

Szóval arra tanítottak a tesóim, hogy meg merjek szólítani egy lányt, aki ragyogó szemeivel mélyen a szemembe néz. Elősegítette ezt többek közt az is, hogy az osztálytársnőik az én körülrajongásommal igyekeztek a kedvükben járni. Azt gondolom, ezektől a pillanatoktól kezdve meg mertem szólítani egy lányt, és ki mertem fejezni az érzéseimet iránta. Rendkívül sokat tudok beszélni, és hiszed vagy sem, vannak lányok, akik szeretik hallani a hangom, és szeretnek velem beszélgetni. Minden komoly kapcsolatom (és volt jó néhány) úgy kezdődött, hogy egy ismeretlen lánnyal elkezdtem beszélgetni, aki egy ismerősöm ismerősének az ismerőse volt. Az utolsó igaz szerelmem – akivel 6 hónapig voltunk együtt – a lakótársam barátnőjének a lakótársa volt. A kapcsolat kiépítéséhez két dolog kell: alkalom a beszélgetéshez, és miután érdeklődést mutatok egy lány felé, szükség van valamilyen jelre, pozitív visszacsatolásra tőle. Ha a beszélgetés és a visszacsatolás megvan, ki merek mondani olyat, hogy „Mi lenne, ha holnap együtt vacsoráznánk?”. Innen pedig már sínen van a dolog.

Jelenlegi állapotomban (amikor egy rendes, de nem barátkozós lány él a kisszobámban) sajnos az a nagy bajom, hogy nincs olyan kiépített közeli baráti köröm, akikkel olyan programokat lehetne csinálni, amelyeken alkalmam nyílna haverok barátnőjének a barátnőjével találkozni. Ha pedig nemhogy ideális hal, de még tó sincs a közelben, elég nehéz pecázni, a pesti éjszaka tengerébe pedig nem fogok egyedül kihajózni.

Ezt a szomorú állapotot annak köszönhetem, hogy mindent hátrahagyva faluról városba, városból egyetemvárosba, egyetemvárosból fővárosba költöztem. Tudom, sokan azt mondják ilyenkor, hogy miért nem járok jógára vagy társas táncra, vagy mit tudom én… Most mit kezdjek magammal? Még az uszodába se bírtam elrángatni magam egyedül, pedig januárban már az úszó sapkát is megvásároltam 3500 forintért.

És a Twitter? Nem találod jó helynek a barátkozásra? Sokan átcsapnak valódi kapcsolatokba.

A Twitter talán jó hely lehet az ismerkedésre, barátkozásra. Igazából azért kezdtem el twitterezni, mert a „Dolgoznom kell!” és az „Egyedül nem megyek sehova!” szövegeim miatt nagyon kevés időt töltök emberek között. Amióta távmunkában dolgozom, már az unalmas 7-8 munkatársammal sem találkozom napi szinten. Arra gondoltam, a Twitterrel bővíthetem kicsit a szociális életemet. Egy közösséghez tartozhatok, elmondhatom, hogy a hétvégém alatt a Tesco pénztároson kívül mással is váltok néhány szót. A blogomat a kutya se olvasta, a chatszobákban pedig már csalódtam. Igaz, egyszer már megesett, hogy 6 hónapig jártam egy lánnyal, akit egy chat bulin ismertem meg, szóval még a twitteres barátnő is elképzelhető. Persze, hogy igazán jól működjön a dolog és a népszerűségem felfelé íveljen, sokat kéne fejlesztenem a linkelési és a másokra figyelési képességemet. Kicsit jobban kéne használnom ezt a hihetetlen 21. századi lehetőséget, hogy a gondolatomat egy pillanat alatt eljuttathatom 100 ember képernyőjére.

Őszintén szólva azért úgy gondolom, az csak egy mese, hogy a neten bárki lehet népszerű. Szerintem ez csak egy marketing szöveg. Néha úgy vélem, hogy aki sikeres a való világban, az sikeres a virtuálisban is, aki pedig lúzer a hétköznapokban, a neten is az lesz. Ha a való világban nem vagyok az a fajta, akihez feljárnak a haverok, a haveri társaság középpontja, akkor a neten sem én leszek az összekötő kapocs az emberek között.

Hiszem, hogy a Twitterrel új barátokra tehetek szert, és idővel egy-egy érdekes programot köszönhetek majd ezeknek a barátoknak. A szerelemhez viszont több kell, mint hogy szellemileg egy hullámhosszra kerüljek valakivel. A szerelemhez hús-vér találkozásra van szükség. Én úgy gondolom, hiába beszélgetek, levelezek valakivel hónapokon keresztül a neten, a személyes találkozó pontosan annyira rizikós lesz, mint egy vak randi. Attól még, hogy megért és úgy gondolkodik a világról ahogy én, nem vett le a lábamról addig, amíg nem álltam tőle 10 centi távolságra és nem éreztem a parfümje illatát.

Több gondolatod miatt is azt érzem, hogy nem bízol magadban. Miért?

Sokat tudok tépelődni dolgokon, a súlyfeleslegem is elszomorít, és a humán tudásom hiányosságait is bátran felvállalom. Ennek ellenére azért tisztában vagyok az értékeimmel is. A „Miért nem bízok magamban?” kérdésre nem tudok vagy nem akarok válaszolni. Arra is gondoltam, azt válaszolom, hogy de, igenis bízom. Csak nem bízom benne, hogy ezt így elhinnéd :) Igazából talán azt is mondhatnám, hogy kiszámoltam, megfontoltam, és reálisan látom a helyzetet. Vagy azt, hogy a tapasztalat és a statisztika jól mutatja, hogy nincs miben bíznom. Azt kell mondjam, nem tudom.

De azért azt valahol mélyen legbelül tudod ugye, hogy csak rajtad múlik minden? Semmi nem lesz jobb, szebb, kielégítőbb, amíg te meg nem teszed az első lépést.

Tudom, hogy nagyon sok múlik rajtam, és nagyon sok dolgon változtathatok, ha van elég akaraterőm. Ami jelenleg vagyok, azt is az akaraterőmnek köszönhetem. Abban, hogy csak rajtam múlik, nem hiszek. Az élet sakkjátszmájában adott pillanatban van egy adott állás. El kell döntenünk, melyik a legjobb, legbiztonságosabb lépés, rajtunk múlik, merre indulunk. Viszont figyelembe kell venni, hogy milyen bábuink vannak, mások mit fognak lépni, meg kell próbálni előre látni néhány lépéssel. Sok mindent irányíthatok, de vannak dolgok amiket nem. Nem cserélhetem le az agyamat, a képességeim adottak, maximum javíthatok rajtuk egy kicsit. Hihetek a jövőben, de nincs értelme vakon hinni a lehetetlenben. Meg kell fontolni minden lépést, különösen az elsőt. Mert az igaz, hogy nem lesz jobb, ha nem lépek, de ha lépek, szakadékba is zuhanhatok. Nem merek nagy kockázatú lépéseket lépni, mert nincs védőháló, ami elkapna, ha zuhanni kezdenék. Hiába mondják, hogy merj egy nagyot ugrani, mert két kis lépéssel nem jutsz át a szakadékon, mégis biztosító kötél nélkül inkább csak kicsiket araszolok előre, és reménykedek, hogy nem a szakadék felé közelítek, hanem a hegycsúcsra. Csak rajtam múlik, igen, az én esetemben csak rajtam. De sajnos ritkán látni sikeres embert, aki azt mondja „csak magamnak köszönhetem”.

Amikor kerékpározom vagy sportolok, érzem az endorfint az ereimben, mely boldogsággal és kellemes fáradsággal tölt el. Amikor dolgozom, puzzle-t rakosgatok, takarítok, logikai feladatot oldok meg, érzem az áramlást, amely mutatja a célt, és biztosít róla, hogy a precizitás, az odafigyelés, a türelem, a kitartás és a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét. Amikor hajnalig játszom a számítógépen vagy filmeket, sorozatokat nézek, és csak akkor fekszem le, amikor a nap felkel, érzem a békét, a nyugalmat, a hajnali madárcsicsergés szépségét, a lágy szellő örömét. Ezek az én boldog pillanataim.

NETES HETES

1. Melyik oldalt nyitod meg reggel elsőként?

Google.hu/ig A saját magam által összerakott kezdő oldalon a kedvenc híroldalaim hírei vannak.

2. Melyik honlapot zártad be legutóbb?

Hirkereso.hu Ez a másik hely, ahonnan elindulok híreket olvasni.

3. Mit vettél utoljára a neten?

Lottót. A telefonom figyelmeztet szombatonként, hogy ne felejtsem el. Tudom, hogy kicsi az esély, de így legalább van.

4. Miért regisztráltál a Twitterre?

Gondoltam, ha már nem igazán járok közösségbe, legalább virtuálisan megpróbálok kapcsolatot építeni az emberekkel. Nehogy totál antiszociális legyek.

5. Utoljára miért unfollow-ztál?

Kitakarítottam a feleslegesen követetteket. Pl.  Lance Armstrong-ot (vége a Tour-nak.)

6A following listád utolsó emberét miért kezdted el követni?

Hogy ne legyek bunkó, hogy nem követem azt, aki megtisztel a követésével. Bár így sosem lesz meg a vágyott több követő, mint követett.

7. Melyik a kedvenc Twitter kliensed?

Telefonomon Tweets60, számítógépemen TweetDeck.

Ki legyen a következő?

Nehéz kérdés, mert senkit nem ismerek. Mégis könnyű abból a szempontból, hogy van, aki elsőre beugrik, mint titokzatosság.  Ha van kedve, akkor @doriszka–ról szeretnék hosszabban olvasni. Én idén még nem nyaraltam, ő pedig már sokfelé járt, mesélhetne róla.





Featuring Recent Posts Wordpress Widget development by YD