@lunanyuszi (Zalai-Ruzsics Boglárka)

@lunanyuszi / lunanyuszi.blogspot.com / Picasa

Szenvedélyes könyvmoly, aki nemcsak olvasgatni szereti a könyveket, de birtokolni és szagolgatni is :) „Kiskoromban anyukám azt mondta, minden könyv az enyém lehet, amit elolvasok.” Ügyesen választ, vagy tényleg könnyen főzhető, mert szinte minden könyvére pozitív élményként gondol. Egyébként jogász, aki egy (saját elmondása szerint is) betegesen intim, ugyanakkor teljes anonimitásba burkolózott bloggal startolt a neten. Ez volt számára az eszköz, amivel ép elméjét őrizgette, miközben az államvizsgáira készült, átmenetileg szüneteltetve minden emberi kapcsolatát.

Ha egy nő ennyire elengedi magát a blogján, annak szerelem, de minimum szex lesz a vége.

Igen, a férjemet így ismertem meg. Kommentelt nekem valami okosat (ezt csak úgy emlegetjük, hogy beszólt), aztán szépen lassan egymásnak kezdtük írogatni a posztokat. Mindenféle világmegváltósat, izgalmasat. Aztán csetelni kezdtünk, teljes éjszakákat beszélgettünk át. Nem cenzúráztam magam soha, úgyhogy mire találkoztunk, szinte már ismert.

Gondolom, már nem elérhető ez az oldal.

Tényleg nem. Később nem tudtam megbarátkozni azzal, hogy nagyobb nyilvánosságot kap, és olyan is olvassa, akivel nem akarom mindezt megosztani. Viszont szükségem volt, van az írogatásra, úgyhogy váltottam. Már nem menekülök arcnélküliségbe, viszont kicsit szűrni vagy kódolni kezdtem mindazt, amit le kell írnom. A Luna mellé odabiggyesztettem a nyuszit, ami a családi hívójelem volt mindig is.

A Balaton mellől Budapestre, majd Lengyelországba költöztél. Mik voltak a váltások okai?

A Balaton mellett sosem volt unalmas, elképesztőek voltak a nyarak. Rengeteg ember, de minden héten mások. Az a kis szeglete a világnak tényleg az enyém volt mindenestül. Illetve a miénk – gondolok itt azokra a barátokra, akikkel most is ott folytatódik egy beszélgetés, ahol talán abba sem maradt. Mivel azonban az enyém volt, ki is nőttem kicsit, és eszem ágában sem volt hazaköltözni egyetem után. Nagyvárost akartam. Azok közé tartozom, akik nagyon szeretik Budapestet, és bizony most is hiányzik.

Jelenleg Lengyelországban élünk, ez egy komoly döntés volt tavaly ilyenkor. Az ittlétünket elsősorban nem a földrajz határozza meg, hanem az átmenetiség. És ez – ahogy erre @Pikszi is utalt – hol kellemes, hol nagyon fárasztó állapot. Azért jöttünk ide, mert a férjem itt kapott állást. Kicsit hiányzik, hogy legyen valami célja is az ittlétünknek a puszta létfenntartáson kívül. Lehet ez akár szakmai fejlődés, de bármi más is. Otthon hagytunk egy rögöt, amiért most dolgozunk, ez a házunk, amiben csak egy évig laktunk. Szétvertük (csak idő és pénz kell hozzá – mindkettőből több kellett volna), kíméletlenül lassú tempóban újítgattuk ketten (és családi, baráti segítséggel), amitől nagyon hozzánk nőtt. Egy évig kitöltötte a gondolatainkat a ház tervezése, fizikai kapacitásunkat lekötötte maga a felújítás… nem könnyű ettől szabadulni. Most kényelmesen lakható, de félkész. Szerencsére akadt, aki vigyázzon rá, nagyon jó kezekben hagytuk, mégis furcsa, hogy valami olyasmiért dolgozunk, amit egyelőre nem tudunk élvezni. Keresgetjük, hova lehet tovább menni, akár itt, akár Magyarországon, akár egészen máshol. Nekem elég kevés esélyem volt arra, hogy munkát találjak itt, legalábbis a végzettségemnek (tehát valamiféle tudásomnak) megfelelőt, és olyat, ami nem igényel feltétlenül lengyel nyelvtudást. Úgy döntöttem, felhasználom ezt az időt és kényelmet arra, hogy kitaláljam, mi leszek, ha nagy leszek…

Milyen hátráltató gondolatokba ütközöl, amikor azon agyalsz, hogy mi legyél?

Végül is nem köti le minden napomat az ezen való agyalás, de nagyon szokatlan helyzet. Nehezen tudom hova tenni ezt az állapotot. Egész eddigi életemben céljaim voltak, már általános iskolás koromban is. Tudtam, mi akarok lenni (ez persze változott), mégis nagyon szerencsés voltam, mert haladtam, ritkán kellett kudarccal szembesülnöm. Az egyetemet is végigcsináltam, de másod- harmadéves koromban valahogy elmúlt a lelkesedés. De még az egyetem is kész életpályákkal szolgált, valami biztossal. (Akár tetszetős volt mindez, akár nem, mégis ez a biztonság elég kényelmes volt, lehetett vele tervezni.) Azt a helyzetet, ami mellett döntöttünk, igyekszem lehetőségként felfogni. Van időm gondolkodni. Olyasmire van szükségem, amit szívvel csinálhatok, és még hoz is a konyhára, emellett bárhol a világon végezhető. Egy ilyen váltás felelősséggel is jár. Tudom, hatalmas dolog az, hogy megtehetem, hogy ezen agyaljak. Ha tanácsot kellene adnom bárki másnak, azt mondanám, gondolja át, keresse meg, mi az igazán neki való, és vágjon bele. Én most talán csak erőt gyűjtök a változáshoz, kihasználva az átmenetiséget. Időm továbbra is van rengeteg, úgyhogy napközben twitterezek vagy szépen lassan megírok egy bejegyzést, olvasok egy csomó blogot, néha kommentháborúba keveredek, de ez utóbbit mindig a legjobb szándékkal teszem, bár általában feleslegesnek bizonyul.

Melyek azok a témák, amiket nem bírsz szó nélkül hagyni?

Általában a zsigeri, értelmetlen gyűlölködést. Valójában arra szeretném rávezetni az embereket, hogy pusztán valakinek a származásával, nemével, szexuális érdeklődésével… érvelni, ebből levezetni aztán dolgokat, valójában nem érvelés, hanem nettó ostobaság. Ritkán nyúlok ilyenkor a gúny eszközéhez, pedig szeretnék, és oly egyszerű lenne, de azzal nem lehet előbbre jutni, azt azonnal észreveszi mindenki, és csak jobban bevadul. Persze mindez sokszor hiábavaló, és csak az én lelkiismeretem megnyugtatására alkalmas. Igyekszem rávenni a csípőből kommentelőket, hogy legalább gondolkodjanak vagy csak próbálják meg elképzelni, hogy véleményük nem az egyetlen, aminek létjogosultsága lehet. Meg ha már van valamiféle (ezekben az esetekben negatív vagy provokatív) véleménye valakinek, amit muszáj megosztania, igyekezzen azt vitaképessé fejleszteni, tájékozódni, érveket találni. Vagy legalább legyen vicces.

A blogodban sokkal visszább fogtad magad, miután megmutattad, ki vagy. A Twitteren mi a helyzet? Mennyire nyílsz meg?

Más a figyelem iránya. Más egy blog tempója, ott az idő határtalan, lehet fogalmazgatni, átgondolni, átformálni, ha valakinek nem tetszik, lehet mondani, hogy “az én váram”, de le is lehet tisztázni, mi mehet a nyilvánosság elé, mi nem. A Twitter viszont azonnali, emellett pedig soha nem magányos terep. Egyetlen dologra figyelek csak: igyekszem óvatosan bánni a szavakkal, hiszen mégsem olyan, mint egy élő beszélgetés, nehezebb árnyalni, nincs hangsúly, nincs arckifejezés, mozdulat, és előfordult már (nem a Twitteren, hanem valamelyik blog kommentjei között), hogy félreértettek vagy éppen megbántottam mást – ezt még így, ebben a világban sem szeretem, ahogy a magyarázkodást sem. Akkor már inkább figyelek arra, hogy kivel, mit engedhetek meg magamnak ezen a felületen. A többi twitterező által megteremtett kereteken belül viszont teljesen fegyelmezetlen tudok lenni.

Mesélj a lengyelekről. Milyen az igazi lengyel-magyar barátság?

Barátokat ugyan nem szereztem még, de pár munkatárssal jó kapcsolatot alakítottam ki. Elég aranyos társaság verődött össze a két (amúgy olasz) cégnél, ahol dolgozunk. Jól érzem magam velük, ám nem szándékosan vagy valami elv mentén, de egy kis távolságot mégis mindenki fenntart.

Alapvetően nagyon barátságos és kedves nép. Nagyon érdekesnek találom, hogy míg az olaszok nem nagyon értik a humorunkat (azt a kicsit csipkelődős, kicsit fanyar, sokszor szándékosan félreértős vagy félreértést kiváltani akaró viccelődést), a lengyelek nagyon is, szeretik is, ha van közös nyelv, rátesznek egy lapáttal… Az olaszoknak általában bőven elég valami altesti poén, azon nagyon tudnak nevetni. Ha azt mondom Lengyelország, a legtöbb embernek az első kérdése az, hogy tényleg annyira vallásosak-e. Azt hiszem igen… Még ha nem is veszi egy lengyel túl komolyan magát a vallásgyakorlást, akkor is az identitása részének tartja azt, hogy ő katolikus. Talán mert ez emeli ki őket a szláv tengerből, hiszen ebben különböznek a többiektől.

Érdekesség a halottkultusz is. Magyarországon nem jellemző, hogy minden vasárnap szinte az összes síron mécsesek égnek. Itt igen. Talán pont az erős vallásos kultúra hatása az, amit viszont nehezen értünk: hatalmas nyugalom és lassúság, szerény életmód jellemzi az országot, emellett pedig szinte általános ambícióhiány. Magyarországon az a jellemző, hogy az emberek magasabb életszínvonalon akarnak élni, mint amit megengedhettek maguknak, itt pedig azt látjuk, hogy a biztosra mennek, kicsit szerényebben élnek, mint amit megengedhetnének maguknak. Nem az az izgalmas, temperamentumos népség.

Lengyel-magyar barátság? Jó érzés olyan helyen élni, olyan helyre látogatni, ahol nem a vendégnek járó közömbös kedvességgel, hanem örömmel fogadnak. Ebből a szempontból keveset számít, hogy valójában mennyire vagyunk tisztában egymás kultúrájával, történelmével, mindenképpen egy kellemes indítás. Ha közös italozásra kerül sor, egyszer csak előjön a jól ismert versike, persze meg akarják tanulni magyarul, és nem, és nem sikerül nekik. Hisztérikusan reagálnak a magyar nyelvre, olyan nagyon idegen nekik, olyan nagyon különös… El nem tudják képzelni, hogy lehet így beszélni. Vagy a tömény döbbenetet lehet leolvasni az arcukról vagy gátlástalan röhögésbe kezdenek. (A mássalhangzó-halmozás egyik országában.) Engem nagyon szórakoztat mindez. Hozzá kell azonban tenni, hogy egy kisvárost (na jó, százezres lakossal rendelkezőt) ismertem meg, a nagyobb városok kicsit tempósabbnak tűnnek. Lengyelország azért is érdekes, mert hát ahhoz elég messze van, hogy csak úgy haza lehessen ugrani, ha kedvünk tartja vagy elintéznivalónk akad, ahhoz mégis túl közel, hogy magával ragadjon minket a hely egzotikuma, Magyarországtól való különbözősége.

Ki legyen a következő?

@hexkelly legyen a következő. Nem ismerem személyesen, de a napi csiripjei és a hogyvoltos zárójeles megjegyzései nagyon szimpatikusak, kedves és érdekes embert sejtetnek. Csak sajnos keveset ír ide.

NETES HETES

1. Melyik oldalt nyitod meg reggel elsőként?

Google Reader.

2. Melyik honlapot zártad be legutóbb?

A másik e-mail fiókomat.

3. Mit vettél utoljára a neten?

Antikváriumból könyvet.

4. Miért regisztráltál a Twitterre?

Csak azért tettem, hogy amiről nincs kedvem hosszabban mesélni a blogban, de azért említést érdemel, annak is tudjak szentelni pár szót. Most már sokkal több ennél.

5. Utoljára miért unfollow-ztál?

Ha valaki csak reklámozni akar, semmi mást, azt blockolom. Szerintem unfollow-t még soha nem nyomtam.

6A following listád utolsó emberét miért kezdted el követni?

@GabrielVaraljay az. Olvastam a beszélgetést vele, és szimpatikusnak találtam.

7. Melyik a kedvenc Twitter kliensed?

Még sosem próbáltam mást, csak a Twittert magát használom. A Yamm!-ot viszont annyian mondták már itt, hogy lehet, teszek vele egy próbát.





Featuring Recent Posts Wordpress Widget development by YD