@agocska (Ágoston Péter)

@agocska

@agocska

Autóvezető oktatója ragasztotta rá az „Agócs” nevet, mert képtelen volt megjegyezni az Ágostont. Kiskora óta „számítógép őrült”, amire iskolai keretek között is ráerősített. Először a Paksi atomerőmű saját középiskolájában tanult számítástechnikai programozónak, majd mérnök-informatika szakon a pécsi főiskolán diplomázott. Jelenleg rendszergazda. Úgy érzi, mindent ki kell próbálnia a neten, semmilyen újdonság nem maradhat ki. Olyan nincs, hogy nincs mit olvasni, letölteni, feltölteni, elküldeni, megosztani…

Van bármi, amit gyakrabban kell elmondanod, mint azt, hogy “Mi az az okarina?”

Talán azt, hogy “Honnan jött neked ez az egész?” :) Valójában minél többen teszik fel a kérdést, annál jobban örülök. Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyre több ember érdeklődik iránta és ismeri meg a hangszert. Mivel itthon jóformán nullához konvergál az okarina ismertsége, gőzerővel azon vagyok, hogy ezen megpróbáljak változtatni. Szeretnék idővel összehozni egy webes/offline okarinás közösséget itthon, de ehhez – úgy látom – még sok víznek kell lefolyni a Dunán. A közösségi oldalak elterjedése, a videóblogolás itthoni fellendülése – úgy tűnik – azért nagy segítség lesz nekem (is).

Hogy honnan jött ez az egész? Gyermekkorom óta élek-halok a zenéért, de világéletemben csak hallgattam. Sosem tanultam semmilyen zenét az általános iskolai énekórákon kívül. Nagyon kevés stílus van, amit nem bírok meghallgatni. Zenét hallgatok a BKV-n, a gép előtt, elalváshoz, ébredéshez, főzéshez, fürdéshez, mindig :) Másfél éve a YouTube-on teljesen véletlenül futottam bele egy okarinás videóba, ami nagyon megtetszett. Sajnos már nem emlékszem, melyik volt az, de imádtam, hogy olyan kis pici, egyszerű hangszer, és mégis milyen szép kerek dalt játszott vele a srác. Rákerestem a neten, hogy mégis mi ez az okarina, és persze magyar oldalakon az égvilágon semmit nem találtam róla, ám külföldi oldalakon annál inkább. Megnéztem még egy rakás videót meg oldalt róla, és teljesen elámultam, mennyi féle okarina létezik. Majd miután azt írták, hogy ezen (viszonylag rövid idő alatt) bárki meg tud tanulni játszani, hamar azon kaptam magam, hogy megszületett bennem a vágy: én is szeretnék! És már rendelem is Amerikából az elsőt :) Innen pedig már igazi romantikus szerelmi történet, mely egy okarinás blog formájában manifesztálódott :D

%CODE1%

Mi a végső cél? Okarinát minden óvodába, iskolába?

Azért ez elég merész célkitűzés lenne. De hogy egy kedves ismerősöm kedvenc idézetével éljek: “Célozd meg a holdat! Ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.” :) Viccet félretéve, nem nagyon hiszem, hogy ez nálunk valaha is bekövetkezne, persze soha se mondd, hogy soha! Kínában és már Angliában is rengeteg általános iskolában használják furulya helyett kezdő hangszerként zenetanításra. Szerintem sokat jelentene, ha minden kisiskolásnak lenne itthon is lehetősége arra, hogy kipróbáljon hangszereket, hátha rákapnak valamelyikre. A zenetanulás nagyon sok mindenben segítheti a gyerekek (vagy akár a felnőttek) fejlődését. Fejleszti a memóriát, a problémamegoldó képességet, a koncentrációs készséget, segít kifejleszteni a “meg tudom csinálni” hozzáállást – hogy csak néhány példát mondjak. A közös zenélés segíti a csapatmunka fejlődését, megtanít figyelni a másik emberre, segít kikapcsolni, ami a mai világban nagy kincs.

Milyennek látod a mai világot?

Köszönöm a kérdést, elméláztattál vele :) Nem igazán tudom, hogy válaszoljak erre néhány mondattal. A világot mindenki olyannak látja kívül, amilyen ő maga belül. Tehát lényegében a kérdésed valahol arra is vonatkozik, milyen is vagyok én. Mivel minden pillanatban másképp élem meg, abból tudok csak meríteni, amilyennek most látom épp. Színes, illatos-szagos, zenés-zajos, hol felgyorsuló, hol lelassuló, meglepetésekkel, örömökkel és bánatokkal teli csoda. Épp az arcomon megy le a nap. A szobám nyugati fekvésű, így abban a szerencsében lehet részem, hogy mindennap (ha nem borús az ég) élvezhetem a naplemente ezer arcának egyikét. Igyekszem egyre inkább a dolgok napos oldalát nézni, keresni a szépet a rosszban is, mint ahogyan a jin-jang szimbólum is mutatja: a két ellenpólus egymás nélkül nem tud létezni, mindkettő magában foglalja kicsit a másikat is, kiegészítik egymást. Persze, vannak nekem is olykor mélypontjaim, de ezek is az élet részei.

Egyébként szerintem fantasztikus korban élünk, bár tény, hogy az őrület határán billeg az emberiség, de szerintem pont ettől izgalmas. Haldoklik a gazdasági világrendszer, annyi vallás és hitrendszer van már, hogy nincs ember, aki össze tudná számolni, jórészük ma is, mint a dedóban, csak a saját igazát hirdeti minden mással szemben, erőszak, háborúk mindenfelé, világjárványok, környezeti katasztrófák. Általános félelem és görcs mondható el a Föld lakosságának jelentős részéről… Az én szememben ezek mind egy irányba mutatnak: vagy észbe kapunk és ráébredünk, hogy ahogyan eddig próbáltuk élni az életünket, az tovább nem tartható, vagy szépen csendben megpusztulunk mind a saját őrületünkben. (Én már nem hiszek a politikában, szerintem a mai társadalmi rendszerek közül egyik sem életképes. Bármelyiket is nézzük, valaki mindegyiknek issza a levét.) Remélem, még megélem azt, mikor ez vagy az bekövetkezik. Természetesen én az előbbiben (a felébredésben) hiszek. Hálás vagyok, hogy ennek a változásnak (fejlődésnek) – amennyiben tényleg így lesz – részese lehetek.

Létezik szerinted az a pozitív gondolat, amit vallástól és hitrendszertől függetlenül hirdetni érdemes?

Azt gondolom, igen, létezik. Sőt, szerintem sok van. Én most a jelenleg hozzám legközelebb állót osztanám meg: meg kellene próbálnunk megragadni a pillanatok szépségét és kicsit elmerülni bennük. Sőt, szerintem már az is óriási előrelépés lenne, ha csak megpróbálnánk felismerni a világgal való mindenkori szembenállásunkat és igyekeznénk nem elsüllyedni általa. Az emberiség ebben az utolsó évszázadban kicsit túlpörgött, hajlamos lett túl komolyan venni azt a játékot, amit úgy hív: Élet. Menj ki a parkba, ülj le egy padra és nézz körbe! Lásd a parkot, a növényeket, állatokat! Az egész Föld nevű csodán egyetlen egy élő faj van, amely képtelen békében, erőlködés, önpusztítás, a saját faja létének fenyegetése nélkül élni az életét, ez pedig az ember. A teremtés iróniája, hogy történetesen ezt a fajt ismerjük mind között a legintelligensebbnek :) Józan paraszti ésszel elég végiggondolni, mi a fő különbség köztünk és az állatok, növények közt: a túlműködő agyunk, mellyel ugyan sikerült “kiemelkedni” a többi faj közül és fantasztikus fejlődésen mentünk keresztül általa, ám ugyanez az “előnyünk” készül a vesztünket okozni, ha nem vigyázunk. Többet kellene nevetve legyintenünk, és kevesebbet puffognunk ökölbe szorított kézzel, összeszorított állkapoccsal. Vegyük észre, hogy folyton túldramatizáljuk a dolgokat, eltúlozzuk a problémáink jelentőségét!

Te min húztad fel magad utoljára?

Ez igen ritkán következik be a hétköznapokban, sok hagymás babot kell ennie annak az embernek, aki fel akarja nyomni az agyam. Persze, naponta párszor ki szoktam akadni, de ez általában pár másodperc maximum, aztán a következő pillanatban már röhögök magamon, hogy megint min kezdtem bepörögni :D Fontos, hogy az ember tudjon magán jót nevetni. Nekem ez szerencsére egyre jobban megy. De azt hiszem, komolyabban egy munkahelyi téma kapcsán húztam fel magam legutóbb. Egy kollégám miatt, akiben jóformán 0% csapatszellem és áldozatkészség van, ha alja munkáról van szó. Az élet időről időre próbára tesz azért, hogy lássuk, mennyire vagyok elfogadó… :)

@agocska_3

Mindig is pozitív gondolkodású voltál, vagy volt olyan, hogy nem jött be az élet, és rá kellett jönnöd, miért?

Szerencsére nagy hasalás még nem volt az életemben. Egyetlen nagyobb zuhanásom egy szerelmi “dráma” után volt, de az “csak” a párkapcsolataimra tette rá évekig a bélyegét. Egyébként szolid, higgadt vidámkodás van jobbára, és ahogy emlékszem, nem volt ez másképp régen sem :)

Számodra milyen az igazi nő?

Huh… Azt hiszem, olyan, aki nőies, gyengéd, gondoskodó, ha arra van szükség, de tud kemény is lenni, ha azt követeli meg a helyzet. Számomra fontos a humor, hogy meg tudjam nevettetni, ha arra van szüksége, és ő is engem fordított esetben. Legyenek közös érdeklődési köreink, de ne legyünk olyanok, mint két tojás! Nekem szükséges, hogy tudjak tanulni tőle, fejlődhessek általa, és persze én is tudjak adni neki valamit, ami által ő több lehet. (Nem anyagi dolgokról beszélek természetesen.) Szerintem, ha két ember már nem tud egymásnak kölcsönösen adni, ha már csak az egyik tud továbbfejlődni, kibontakozni a kapcsolatukban, az hamar a végéhez fog érni – legalábbis mint párkapcsolat. Én ezt így érzem, így látom. Szükségem van szabadságra (egyedüllétre) néha, ezért olyan ember legyen, aki ezt el tudja fogadni és tiszteletben tartani. Nem beletörődni, elfogadni! Ne kelljen lelkiismeret-furdalásomnak lennie, ha épp magam akarok lenni. A külsőbe nem mennék bele, nincs ideálom.

Ja, még valami, ami nagyon-nagyon fontos: van, hogy 4 órát ülök a gép előtt zsinórban, ha valamiben nagyon elmerülök, úgy, hogy észre sem veszem. Ezt eddig egyik volt kapcsolatom se nagyon tudta tolerálni :)

Ha jól értelmezem, éppen keresed ezt a nőt…

Nem, keresni már pont nem keresem. Az utolsó egy évemben sok volt az “eredménytelen próbálkozás”, épp belefáradtam. Most úgy döntöttem, csak hagyom magam kicsit sodródni, aztán lesz, ami lesz. Elvégre bármikor szembejöhet, sőt lehet, hogy már rég ott van a közelemben, csak nem vettem észre ;)

Azt írták a Twitteren, hogy rád mindig lehet számítani, hogy figyelsz az emberekre és ehhez hasonló szépeket. Sokan fordulnak hozzád a problémáikkal? Milyen megoldásokat tudsz nekik kínálni?

Jólesik ezt hallani :) Bárki, bármilyen témában fordul hozzám, lehetőségeimhez és időmhöz (amiből persze sosincs elég) mérten igyekszem mindenkinek segíteni, ez igaz. A munkám egy része is hasonló jellegű, a távsegítség – azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom – jól megy nekem. Szívesen is csinálom, és szerencsére van türelmem az emberekhez. Twitteren egyébként főleg webes és ehhez kapcsolódó témákban szoktam tudni segíteni. Örülök, ha segíthetek. (Persze nekem is van úgy, hogy totál be vagyok havazva és nincs kapacitásom mások problémáival is foglalkozni, de ilyenkor igyekszem nem elfelejteni és később visszatérni rá.)

Szeretsz Budapesten élni?

Igen, szeretek. Bár valahányszor vidéken vagyok, ott mindig eldöntöm, hogy leköltözöm. De aztán pár nap és elkezd hiányozni Budapest. Valójában nemrég figyeltem meg, hogy mindenhol jól tudom magam érezni, mindkettőnek megvannak a maga szépségei, amik fontos szerepet töltenek be az életemben. Budapesten a lehetőségek, a hétköznapok kihívásai, vidéken a könnyebben elérhető belső nyugalom, a relaxált állapot :) Mindkettőre szükségem van, legalábbis egyelőre.

Ha egy külföldi vendégnek kellene megmutatnod Budapest igazi arcát, milyen helyekre vinnéd el?

Nem tudom, ez attól függ, hogy mennyi idős, mennyire ismerem, milyen ember. De az tuti, hogy csakis BKV-val mennénk mindenhova. Az igazi budapesti hungarikum :)

Ha rajtad múlna és minden eszközöd meglenne hozzá, milyen előre mutató újdonságokat vezetnél be a budapesti emberek életébe?

Alapvetően nem sok mindenen változtatnék. A közlekedés az, ami elég borzalmas szerintem, legyen szó akár autóról, tömegközlekedésről vagy bicajról. Rettenetesek az utak, a közművek – amik miatt a felújított utakat is folyton feltúrják, a BKV, a régi, szörnyen szennyező, büdös autók. Egyszer voltam pár napot Londonban, nekem például nagyon tetszik az ottani kártyás, “mókuskerekes” beléptetős tömegközlekedés. Ne mondja nekem senki, hogy kifizetődőbb itt minden metró vonalon bejáratonként 3-4 “jegyeket-bérleteket” embert fizetni, mint megcsinálni ezt a fejlesztést! Ezt egyszerűen nem akarom elhinni. Úgyhogy ha álmodoznom kéne, ezeket tenném rendbe, egyébként szerintem jó hely ez itt :) Csak meg kell tudni látni a szép oldalát ennek is! Hogy csak egy példát mondjak: nem minden fővárosnak jut ám egy folyó a közepére, aminek a partján (vagy akár a kis szigetén) le lehet csücsülni.

Ki legyen a következő?

@GabrielVaraljay-t ajánlom, mert szeretném, ha kicsit más oldaláról is megismernék az emberek, mint a varaljay.com szakmai köre.

NETES HETES

1. Melyik oldalt nyitod meg reggel elsőként?

Be sem zárom a böngészőt, a gépem is max. csak lehibernálom vagy “Stand by”-ba küldöm. De van 3 fix lap, ami rögzítve van a Chrome-ban. Gmail, YouTube, Facebook.

2. Melyik honlapot zártad be legutóbb?

Stlocarina.com

3. Mit vettél utoljára a neten?

Egy dorombot az EBay-en szép faragott fa tartóban Kirgizisztánból.

4. Miért regisztráltál a Twitterre?

Nos, a Twitterre kétszer regisztráltam. Először kíváncsiságból, de akkor még ennek itt se híre, se hamva nem volt, így nem is foglalkoztam vele. Másodszor már tudatosan regisztráltam, nagyjából tudtam, mire való. De ez is még csak kísérletezés volt, elkezdtem pár embert követni.

5. Utoljára miért unfollow-ztál?

Annyira kevés csiripje érdekelt az illetőnek, hogy nem láttam értelmét tovább követni.

6A following listád utolsó emberét miért kezdted el követni?

Ő @astro_soichi. Egy űrhajós (Soichi Noguchi) a nemzetközi űrállomásról. Sok érdekes fotót készít a Földről, onnan fentről, amiket kitesz Twitterre is.

7. Melyik a kedvenc Twitter kliensed?

PDA-n Twikini, desktopomon Tweetdeck, ha webre szorulok, Twitter.com





Featuring Recent Posts Wordpress Widget development by YD