@tapir (Cziczlavicz Péter)

@tapir

Csak úgy, tapir. Ez jutott eszébe ’97-ben, amikor rászabadult az internetre. Pár napig már kibírta, hogy ne twitterezzen…

Az elsők között kezdted. Hogy indult?

3 éve egy webisztános posztban olvastam először a Twitterről, és mint hivatásos internetfüggő, regisztráltam is rögtön. Az elején úgy 20-30 embert követtem, és annyira kevés twit volt, hogy a napi adagot este pár perc alatt átolvastam.

Eleinte miről szóltak a bejegyzések?

A kezdeti időszakot a kísérletezgetés jellemezte, nem igazán tudta senki, mi lesz ebből, milyen irányba megy. Komolyan vettük a “Mit csinálsz most?” kérdést. Mindenki arról írt, hogy mit olvas, mit eszik, vagy mit néz az adott pillanatban.

Mi hozta meg a változást?

Az első lökést a Twitter magyarországi elterjedésének @tothbenedek Turulcsirip mashupja adta, ami automatikusan behúzta a magyar twitterezőket, így barátkozó módban könnyen lehetett új embereket megismerni. Kialakultak társalgások, megjelentek a különböző Twitter folyamba beköthető szolgáltatások, aminek hatására 3 év alatt párszáz felhasználó közel 40 ezresre duzzadt, és a geekek játszóteréből kinőtt egy meghatározó információs forrás.

Meghatározó és rendkívül gyors.

Jó példa erre a mostani választás. Az OVB töketlensége miatt a Twitteren lehetett a leghamarabb informálódni a választási eredményekről. Szerintem a Twitter fejlesztői sem tudták, hogy pontosan mi lesz ebből, de azt látom, hogy nagyon jól ráfejlesztenek az igényekre. Beépítették az RT-funkciót, a címkézést, a geoinfót, elérhetjük a lokális trendeket, nemrégiben pedig megvásárolták a Tweetie-t, így lesz saját mobil kliensük is. A legfontosabb pedig, hogy már a Google-ban a keresési eredmények között is kiemelten jelennek meg a Twitter találatok.

Amikor elkezdtelek követni, egy ősrégi fotó volt a profilképed, amin igazán menőfejnek néztél ki a mikrofon frizuráddal. Azon kívül, hogy lényegesen kevesebb hajad van, mint akkoriban, miben változtál még az elmúlt évtizedben?

A legnagyobb változást a 4,5 éve megszületett fiam hozta az életembe. Amikor a szülőszobában először a kezembe adták, már sejtettem, hogy innentől minden más lesz. Úgy is lett, de amit előtte gondoltam az apaságról, a szülői feladatokról, az azért nem teljesen úgy lett. Azzal, hogy a gyerek a szülő tükörképe, nem mindig könnyű azonosulni, pedig sajnos igaz :)

Kristóf

Azért az #apaság gyakori hashtag nálad.

Pedig nem mindig boldogít, de ezt nem gondolom, hogy ki kellene tennem a Twitterre. Így belegondolva, valószínűleg a személyiségemből fakad, mert látom, hogy van, aki megoszt ilyen infókat is. Arra gondolok, hogy amikor például este szellemileg fáradtan hazamegyek, és a gyerek még szeretne velem játszani, nem mindig van hozzá túl nagy kedvem, inkább elterülnék a fotelben. Persze, szeretek vele foglalkozni, de ilyenkor nem megy úgy, ahogy szeretném. Elképzeltem magam korábban apaszerepben, és ennek nem mindig tudok 100 százalékosan megfelelni, de igyekszem azért:)

Azt mondod, internetfüggő vagy és a fiad a tükörképed. Mit engedsz meg neki a neten?

Nem gondoltam még bele. Egyelőre annyit tud az internetről, hogy lehet rajta videókat és képeket nézni, illetve játékot rendelni Kínából :)

Elhelyezkedés szempontjából az otthonod, Nagykanizsa, igazán speciális: Horvátország, Szlovénia, Ausztria és a Balaton is könnyen megközelíthető, plusz helyben is ott vannak a gyönyörű erdők. Kihasználod az ebben rejlő lehetőségeket?

Több mint 25 éve élek itt, megszoktam már, de annyira nem ragaszkodom hozzá. Ha úgy adódna, hogy el kell innen menni, akkor minden szívfájdalom nélkül megtenném. Mióta megszületett a fiunk, nem nagyon megyünk hosszabb utakra, és igazából a környéket is csak most kezdjük felfedezni. Például tavaly jártunk először az innen 14 km-re lévő nagybakónaki szurdoknál, ami egy csoda, és nem tudom, eddig miért nem voltam ott. Mindenképpen szeretném Magyarországot jobban megismerni. Igaz, hogy ma már pár óra alatt leérhetünk a tengerre, de ha nagyobb lesz a gyerek, akkor is inkább valamilyen belföldi célpontot választunk.

Nagybakónak

A fotózás az egyik címkéd a TwitterTop-on, ami azt jelenti, hogy kiemelten foglalkozol vele a twitjeidben. A spottr.hu oldal, amelynek te is része vagy, önállóan is szerepel a Twitteren.

A fotózás a hobbim, és végül is ebből lett a spottr. Hatan csináljuk az oldalt – a többiekkel még a Plurk-ön ismerkedtem meg. Arra már nem emlékszem, hogyan és miért, de az biztos, hogy a fotózás volt az egyik közös témánk. Rivera keresett meg, egy akkor még csak a fejében lévő fotós oldal ötletével, és én gondolkodás nélkül igent mondtam. Hihetetlen volt látni, hogy egy üzenetből egy hónap alatt teljesen kész, működő oldal lett úgy, hogy 2 ember kivételével (addig) soha nem is találkoztunk. Igazából nem is volt köztünk főnök, aki megmondja, hogy ki mit csináljon, csak mindenki tette a dolgát. Az alapgondolat az volt, hogy csináljunk egy olyan fotós oldalt, amit mi is szívesen olvasnánk. Szerintem ez sikerült is, és szerencsére azért más is olvassa rajtunk kívül.

Milyen témák érdekelnek? Van például egy fotóblogod, ami nekem nagyon tetszik.

Nincs kifejezett témám, ha nálam van a gép és meglátok valamit, amiről úgy gondolom, hogy jól mutatna képen, akkor lefotózom. Általában a családdal vagyok, amikor képeket készítek, így a téma adott. Sajnos a lustaságom az, ami visszatart, hogy elmenjek néha egyedül fotózni. Igaz, volt már rá példa, hogy egy előzőleg kinézett szántásra visszamentem, hogy szúnyogokkal jól szétcsípessem magam, ugyanis használható kép nem nagyon született.

szénabála

Nagyon sok hobbifotós van. Szerinted mi különbözteti meg őket a profiktól? Kevesebb a tudásuk vagy pusztán annyi, hogy nem ebből élnek?

Ez érdekes kérdés, mivel ma már szinte csak a hűtőszekrényben nincs beépített fényképező, bárki számára elérhető a fotózás. A hobbi kategóriában is elérhetők pár éve még profinak számító eszközök, szoftverek, ezért is ennyire népszerű a hobbifotózás. Láttam már fotóművésztől is nekem semmitmondó képeket, és hobbifotóstól is “államleesik” kategóriájú fotókat. A spottr által is sok tehetséges hobbifotós képeivel találkozom, legutóbb Bán Sarolta gyönyörű illusztrációival.

Futsz még? Mostanában nem írsz róla, pedig olyan nagy bajnoknak tűntél. Még „edződ” is volt.

Télen abbahagytam, és nehéz az újrakezdés. Volt kb. másfél hónapja egy próbálkozás, de kissé túlbecsültem a képességeimet, és 3 napra úgy elintéztem magam, hogy menni alig bírtam. Egyébként pont ma kezdem újra, most már óvatosabban, 15 perces etappal indítok.

Krisztit is a Plurknek köszönhetem, azt hiszem a fejlesztőknek ezért is logók pár sörrel :) Amikor elkezdtem tavaly futni, kézenfekvő volt, hogy tőle kérek tanácsokat. Írt nekem edzéstervet, biztatott is sokat, főleg az elején. Később a blogján meg is osztottam a futással kapcsolatos élményeimet.

A bevezető írásban tulajdonképpen a célkitűzés fontosságát fogalmazod meg, a lépésről lépésre haladást, amiben napi célokat fogalmazunk meg és így el is érjük azt. Próbáltad már az élet egyéb területén ugyanezt alkalmazni?

Nem nagyon, inkább a szétszórtság és az ezzel járó kapkodás jellemző rám :)

A munkádról semmit nem tudok. Ez tudatos?

Az tudatos, hogy magánemberként vagyok fenn a Twitteren, és nem akarom ügyfélszerzésre vagy kapcsolatok építésére használni. Talán ezért se nagyon twittelek a munkámról, ami persze nem titok. Jelenleg @relaxxx-szel honlapokat készítünk nem csak, de főleg helyi vállalkozásoknak. Az, hogy éppen mit osztok meg, csak úgy jön, hogy hopp ezt most meg kell osztanom és már megy is, már ha van nálam twitterezésre alkalmas eszköz. Mondjuk ez – mint azt a spottr is bizonyítja – nem zárja ki, hogy az itt kialakult kapcsolatoknak mégis csak legyen valami haszna.

A közösségi média segíti a mindennapokban, hogy jól érezd magad?

Gondolkoztam már rajta, hogy miért is jó nekem különböző közösségi oldalakon megosztani információkat, gondolatokat. Nem jöttem még rá, de valószínűleg azért, mert az ember alapvetően közösségi lény, és amikor az internet előtt ül, akkor is úgy viselkedik.

Még sosem láttalak twitben elégedetlenkedni, rosszindulatúskodni, ellenben nagyon jó a humorod. Nálad mivel, milyen bejegyzéssel lehet kiverni a biztosítékot? Mi az, ami után valakit unfollow-zol?

Azért az életben szoktam elégedetlenkedni, káromkodni én is, de valamiért ezt nem gondolom, hogy a Twitteren is meg kéne osztanom. Nagyon sokszínű a társaság, akit követek, nem érthetek egyet mindenkivel, de nem zavar, ha más a véleménye. Engem inkább az erőszakos kapcsolatépítők irritálnak, az ilyeneket a való világban is kerülöm. Úgyhogy, ha a detektorom ilyet érzékel, akkor gondolkodás nélkül nyomom az unfollow-t :)

Mi tart izgalomban mostanában (a nőkön kívül)? Ahhoz képest, ahol most vagy, milyen messze van az, ahol lenni szeretnél? Beszélj az álmaidról…

Álmaim? Jó kérdés. A legtöbb dolog, amit jelenleg csinálok, hirtelen elhatározásból történt, nem évek hosszú tervezgetése után. Úgy vettem észre, a sokáig dédelgetett álmok nem lépnek ki a valóság talajára :) Talán ami nekem a legfontosabb, amit el szeretnék érni, hogy bármit is csinálok, jól érezzem magam közben. Mert az ember hajlamos azt gondolni, hogy ezt meg azt kéne csinálni, és az majd boldoggá teszi. Pedig szerintem az lenne az ideális, hogy a jelenlegi helyzetben akármit is csinálok, élvezettel tegyem.

Te döntöd el, ki legyen a Profilok.tw következő szereplője. Azok közül, akiket követsz, mondj valakit, akiről szeretnél még többet megtudni vagy bemutatni másoknak.

@wildgica -t szeretném. Ősidők óta követem, és emlékszem, hogy elég hamar – néhány twit után – közös hullámhosszra kerültünk. Tőle tudtam meg többek között azt is, hogy a könyvtárosok is lehetnek jófejek :) Még soha nem találkoztam vele élőben, ezért is gondoltam rá. Talán így megtudhatok róla egy-két érdekes dolgot.

NETES HETES

1. Melyik oldalt nyitod meg reggel elsőként?

Amikor felkelek, a pohár helyett a mobilhoz nyúlok először. Ha jött levél, elolvasom, utána a Google Reader-t nyitom meg.

2. Melyik honlapot zártad be legutóbb?

Az ebay.com -ot. Pozitív véleményt írtam egy eladóról, mivel ma érkezett meg a megrendelt áru.

3. Mit vettél utoljára a neten?

Mostanában kaptam rá az ebay-re.  Legutóbb ott vettem egy RCA/S-VIDEO -> SCART átalakítót, hihetetlen $1.60-os áron, egy előzőleg ugyanitt vásárolt media playerhez.

4. Miért regisztráltál a Twitterre?

Erre én már válaszoltam :)

5. Utoljára miért unfollow-ztál?

Követem @unfollowr-t, így kapok értesítést, amikor valaki leiratkozik. Ha ilyen van, akkor én ezt a gesztust rögtön viszonzom :)

6A following listád utolsó emberét miért kezdted el követni?

@lalamanna a szerencsés, akit legutoljára bejelöltem. Úgy emlékszem, ő kezdett követni, én meg jól visszakövettem.

7. Melyik a kedvenc Twitter kliensed?

Böngészőből a Yamm.hu, mobilról a gravity.





Featuring Recent Posts Wordpress Widget development by YD